Beállítják a Mosoni-Duna vízszintjét

A Mosoni-Duna torkolatának áthelyezésével és egy komplex műtárgy megépítésével 28,5 milliárd forint európai uniós támogatásból állítják helyre a vízszintet a Mosoni-Dunán - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság kedden az MTI-t.
Szász Péter, 2018. március 20. kedd, 17:16
Fotó: Napi.hu

A 2021 májusáig tartó beruházás keretében egy olyan komplex műtárgyat alakítanak ki, ami az árvízkapu funkciót is biztosító vízszintszabályozó műből, hajózsilipből és a Mosoni-Duna hosszirányú ökológiai átjárhatóságát biztosító hallépcsőből áll. A műtárgy fölött egy üzemi hidat építenek, a hajózsilip mellett pedig egy kétszintes kezelőépületet.

Az új torkolat részben a Farkasúsztatói ágon, részben pedig a Torda szigeten keresztül, a jelenlegi torkolatnál mintegy másfél kilométerrel feljebb vezeti majd a Mosoni-Duna vizét a Dunába, a jelenlegi meder pedig a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő felett kerül áttöltésre. Ez a mederáttöltés, illetve árvízvédelmi töltés a mértékadó árvízszintekre fog kiépülni, a csónakok kézi átemelésére pedig csónakátemelő rámpát és sólyákat alakítanak ki.

A beruházás azért szükséges, mert az 1950-60-as évektől a Dunán jelentős medersüllyedés alakult ki, melynek következtében lesüllyedtek a kis- és közepes vízszintek, a Mosoni- Duna torkolatánál a kisvízszintek közel két métert süllyedtek.

A vízszintsüllyedés következtében a dunai kisvizek leszívják a Mosoni-Duna alsó torkolati szakaszán a vizeket, s ez a kedvezőtlen hatás Győrnél, de még a Rába alsó szakaszán is érzékelhető. Mindezek mellett komoly gondot okoz az árvízszintek emelkedése.

A beruházással a Mosoni-Duna alsó szakaszán a kis- és közepes vízszintek megemelkednek majd, a Duna megtámasztó hatásának megfelelő torkolati vízszintet visszaállítják, aminek segítségével lehetővé válik a vizes élőhelyek rehabilitációja. Biztosítottá válik a hajózás, javul a győri városkép és hozzájárul az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábbi projektjeinek vízgazdálkodási és ökológiai céljainak megvalósulásához.

A projekt előkészítése a kikötő fejlesztéséhez kapcsolódóan már évekkel ezelőtt elkezdődött, de a megvalósítás csak a jelenlegi európai uniós támogatási időszakban vált lehetővé.

A kormány a beruházást nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű projektnek nyilvánította.

A kivitelezést végző Mosoni-Duna 2017 Konzorcium tavaly december 18-án vette át a munkaterületet, azóta folynak az építés előkészítő munkálatai, egyebek mellett a geodéziai felmérés, a geotechnikai feltárás, lőszermentesítés és tervezés. Február végén a fakitermelés is elkezdődött.

HOZZÁSZÓLÁSOK