Becsődölt a neves magyar pénzügyi szolgáltató - íme, a részletek

Felszámolás alá került a Lánchíd Hitel és Faktor Zrt. A hitelezéssel és faktorálással foglalkozó vállalkozással szemben tavaly bírósági és adóhatósági végrehajtás, idén PSZÁF-végrehajtás indult. Engedélyét idén augusztusban vonta vissza a pénzügyi felügyelet.
Napi.hu, 2013. november 4. hétfő, 15:59

A fővárosi bíróság elrendelte a Lánchíd Hitel és Faktor Finanszírozási Zrt. felszámolási eljárását, a társaság hitelezőinek az eljárás megindulásától, október 16-tól számítva 40 nap áll rendelkezésükre, hogy bejelentsék követeléseiket a kijelölt felszámolóhoz, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-hez - derül ki a Cégközlönyből. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) már augusztusban döntött a Lánchíd Hitel és Faktor Zrt. hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó engedélyének visszavonásáról, és egyúttal kezdeményezte a vállalkozás felszámolását - olvasható a PSZÁF határozatában. A társaság honlapja jelenleg is elérhető, ezen továbbra is kínálja hitelezési szolgáltatását. Az azóta az MNB-be beolvadt PSZÁF eljárását maga a cég kezdeményezte, illetve a felügyelet is folyamatosan figyelemmel kísérte a hitel- és faktorcég tevékenységét. A cégadatok szerint a pénzügyi vállalkozással szemben 2012-ben bírósági és adóhatósági végrehajtás, 2013 májusában, majd júliusban is PSZÁF-végrehajtás indult.

Az 50 millió forint jegyzett tőkéjű társaság jogelődjét, a TMC-Holding Rt.-t 1997-ben jegyezte be a cégbíróság pénzintézeti tevékenység folytatására (a vállalkozást 1996-ban kft.-ként alapították), 2005 óta működik Lánchíd Hitel és Faktor néven. Alapító-tulajdonosa Bácsai-Nagy Ákos volt - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Az első években fő tevékenységét a faktorálás és a követelésvásárlás jelentette, 2004-től fokozatosan a jelzáloghitelezés vette át a főszerepet - olvasható a társaság vélhetően régóta nem frissített honlapján. A pénzügyi vállalkozás tulajdonosai 2012 december végén - a 2012-es mérlege szerint - 50 százalékban Bácsai-Nagy Ákos, 40 százalékban Nagy Kornél és 10 százalékban Bánó Péter.

Faktoring-hitelezés-faktoring

A németországi lakóhellyel rendelkező Bácsai-Nagy Ákos többségi érdekeltségében lévő Smartvest Capital Zrt. (SC) honlapja (ami bacsai-nagy.hu néven érhető el) az SC "aktuális befektetései" közé sorolja a Lánchíd Hitel és Faktor Zrt.-t. A társaság szerint a 2000-es évek elejéig meghatározó szereplője volt a faktorpiacnak és számos cég reorganizációjában vett részt. A 2005-től a jelzáloghitelezés vált a fő tevékenységgé, forintban, euróban és svájci frankban rövid, illetve hosszú távra nyújtott szabad felhasználású kölcsönöket, magánszemélyek által biztosított jelzálogfedezet mellett. Rövid idő alatt 6 milliárd forintot meghaladó hitelportfóliót épített fel. 2009-ben a hasonló profilú társaságok közül egyedüliként, a jelzáloghiteles portfólióját értékesítette és ismét a faktoring tevékenység irányába fordult - olvasható a bacsai-nagy.hu weboldalon.

A cégadatok szerint a Smartvest Capital Zrt.-t 2008 júliusában Lánchíd Társulat Zrt. néven jegyezte be a cégbíróság, nevet 2011 decemberében váltott. A fő tevékenysége a vagyonkezelés, 100 százalékos tulajdonosa Bácsai-Nagy Ákos. A saját tőkéje 2012 végén 772 millió forint, a nettó árbevétele mindössze 2,7 millió forint, mérleg szerinti eredménye pedig 896 ezer forint volt.

Adatokért kattintson az ábrába! Vastag nyíl=tulajdonos, vékony=cégjegyzékre jogosult, zöld=jogelőd/jogutód

A Céginfo.hu adatai szerint a Lánchíd Hitel és Faktor Zrt. jelenleg mindössze 2 főt foglalkoztat, tavaly hármat, az azt megelőző években pedig négyet. Évek óta nem volt értékesítési árbevétele a társaságnak, 2012-t 111 milliós veszteséggel zárta. A hitelintézetekkel szembeni kötelezettsége tavaly év végén - a beszámolója szerint - mindössze 475 ezer forint volt, míg egyéb, rövid lejáratú kötelezettsége 84,9 millió forintot tett ki. A cég elvesztette saját tőkéjét, az a 2011-es 68,4 millió forintról 2012 végére mínusz 42,7 millió forintra csökkent.

A társaság 2012-es beszámolójához csatolt könyvvizsgálói jelentésben a könyvvizsgáló már kétségét fejezte ki a társaság finanszírozási problémái miatt a vállalkozás folytatására vonatkozóan, lehetségesnek tartotta, hogy a cég "nem lesz képes a szokásos üzletmenet során realizálni eszközeit és rendezni kötelezettségeit". A zrt. rövid lejáratú kötelezettségei 41,7 millió forinttal meghaladták összes eszközeinek értékét.

A Lánchíd Hitel és Faktor mérlege szerint a pénzügyi szolgáltatásból származó, korábbi években vásárolt követeléseinek összértéke 2012 december végén 7,2 millió forint volt (a bekerülési érték 20,5 millió, korábbi években elszámolt értékvesztés 13,2 millió forint). Kölcsön- és hitelnyújtásból származó követeléseinek összértéke a 2011-es 47,7 millióról lecsökkent 2012 végére 25,1 millióra - az összeg a jelzáloghitelezés, illetve a jelzálogjog tulajdon átruházásból származó követeléseket foglalja magába. Az éven belüli lejáratú állomány összege 22,6 millió forint, amelynek oka, hogy a társaság kezelésében maradt, kiváltás alatt álló ügyletek felmondott jelzáloghitelesek, illetve az értékesített tulajdonjogok, rövid határidejű fizetési kötelezettségként kerültek a nyilvántartásba - áll a 2012-es beszámoló kiegészítő mellékletében. "Mivel társaság tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a pénzügyi vállalkozás felhagy a korábbi évek devizahitelezési gyakorlatával, 2009. augusztus 6-án engedményezési szerződés jött létre a refinanszírozó MKB Bankkal, melynek keretében a társaság ügyfeleivel a bank közvetlen új, hitelszerződést ír alá" - áll a beszámolóban.

 

A tulajdonos részt vett a Lánchíd Palota felújításában is
Bácsai-Nagy Ákos volt az egyik magyar tulajdonosa a Clark Ádám tér melletti Lánchíd Palotát tulajdonló és azt luxus irodaházzá fejlesztő, magyar-svájci Lánchíd Palota Kft.-nek. A 6200 négyzetméteres ingatlant 2004-ben vásárolták meg az Ökocentrum Rt.-től a HVG akkori írása szerint mintegy 1,5 milliárd forintért. A felújításra ennek többszörösét költötték. A Lánchíd Palota, ahogy a napi.hu beszámolt róla, a közelmúltban ismét gazdát cserélt. Az ingatlan a válság előtt Budapest egyik legdrágább irodaépülete volt, a bérleti díjak négyzetméterenként jócskán meghaladták a 20 eurót. Az akkori bérlők, elsősorban a Sal Oppenheim privátbank, azonban a válság kitörését követően kiköltöztek, így a Lánchíd Palota Kft. becsődölt. Alig egy évig használták az épületet, majd négy évig ismét üresen állt. Az épület a beruházást finanszírozó CIB Bankhoz, illetve leánycégéhez, a Recovery Ingatlanhasznosító Kft.-hez került, amely a közelmúltban eladta azt a milliárdos üzletember Nobilis Kristófnak, illetve vállalkozásának.

 


Lánchíd Palota - forrás: Google StreetView

 

HOZZÁSZÓLÁSOK