Sportnyelven szólva meccsnullal végződött az úgynevezett akkumulátor-kartell ügye. A legfőbb bírói testület, a Kúria ugyanis  a közelmúltban úgy határozott, hogy Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellról szóló döntését ugyan nem változtatja meg, de a hivatal által kiszabott bírságot megsemmisíti. Az érdekes ügyben három hulladékbegyűjtéssel foglalkozó cég volt érintett az Alcufer Kft., a FE-Group Invest Zrt. és a Jász-Plasztik Kft.

A GVH szerint az egyik legveszélyesebb szennyezőanyagnak tartott savas ólomakkumulátorok begyűjtésének és feldolgozásának összehangolásáról állapodott meg a hazai piac három jelentős hulladékbegyűjtő vállalkozása. A vizsgálat szerint 2013. júniusa és 2014. március vége között ezek a cégek "versenykorlátozó célú" egyeztetéseket folytattak a savas ólomakkumulátorok magyarországi begyűjtői piacának felosztásáról. A GVH a kartellezést bizonyítottnak találta és összesen 112 millió forintos bírsággal sújtotta az érintett cégeket. (A győri székhelyű Alcufer 28, a Fe-Group Invest 50 millió, a jászberényi Jász-Plasztik Kft. pedig 34,2 milliós bírságot kapott. Az Akkucity Kft. és a Ventum Kft. viszont nem kapott bírságot.)

A Hivatal szerint az egyezkedés végső célja az volt, hogy biztosítsák a Jász-Plasztik Kft. által felépítendő ólomakkumulátor feldolgozó kohóalapanyag szükségletét és felosszák a piacot. Ez utóbbi érvelés a piacot ismerő szakemberek szerint már öt évvel ezelőtt is "sántított", mert az eljárásban érintett cég akkor is a hazai piac legnagyobb begyűjtőjének számított. A Jász-Plasztik ugyanakkor a kelet-európai régió egyik meghatározó akkumulátor gyártója, évente 2 millió cellát állított elő, a használt akkumulátorok feldolgozására szolgáló kóhó pedig az elmúlt években megduplázta kapacitását - ez egyébként jelenleg évi 50 ezer tonna.

A kartellezésben érintett cégek mindvégig tagadták a GVH megállapodásról és piacfelosztásról szóló megállapítását és jogi úton kerestek jogorvoslatot. A négy éve húzódó bírósági eljárás most "salamoni" döntéssel zárult. A Kúria a folyamatos jogsértés minősítését nem tartotta megalapozottnak és megsemmisítette a GVH által kiszabott bírságot is.
Az érintett cégek kérdésünkre nem kívánták kommentálni a Kúria döntését. A GVH sajtóosztálya a következő választ küldte megkeresésünkre:

"Az ügy érdemében (tehát, hogy a vállalkozások kartelleztek-e) a Kúria megerősítette a GVH határozatát. A Kúria, mint másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a három vállalkozás közös szándéka alkalmas volt arra, hogy a gazdasági versenyt korlátozza, akadályozza, torzítsa. Kimondta, hogy már a versenyjogsértő megállapodás érdekében folytatott egyeztetések is versenyjogsértésnek minősülnek. A Kúria tehát a Tpvt. 11. § (1) bekezdésébe, (2) bekezdés a) és d) pontjaiba ütköző versenyjogsértés elkövetését megállapította a piacfelosztásról, az árrendszer kialakításáról és az üzleti titoknak minősülő adatok cseréjéről való egyeztetések kapcsán.

A Kúria nem osztotta viszont a GVH megállapításait a "minősített körülmények" tekintetében. Tehát a GVH-val ellentétben nem tartotta megállapíthatónak az egységes, komplex és folyamatos jogsértést, mivel nem találta bizonyítottnak.

A Kúria a GVH által kiszabott bírságot megsemmisítette arra hivatkozással, hogy a GVH nem hosszabbította meg az eljárási határidejét, és a határozatát az eljárási határidőt túllépve hozta meg. A GVH álláspontja szerint ez utóbbi indok a korábbi joggyakorlattal és a korábbi alkotmánybírósági döntéssel ellentétes. A Kúria döntésével szemben nincs lehetőség további jogorvoslatra."

A akkumulátor kartell-ügy tehát ezzel a felemás ítélettel lezárult.

Az országban több száz fémkereskedelmi engedéllyel rendelkező vállalkozás foglalkozik ólomakkumulátorok begyűjtésével. A kiszuperált eszközöket korábban az országhatáron túlra szállították, a feldolgozás úgynevezett ólomkohókban történik. A hazai akkumulátor hulladék mennyiségét a GVH nyilvános határozatában - és 2015-ös szinten - évi 18-20 ezer tonnára tette. Az általuk vizsgált időszakban a begyűjtésben a piacvezető a Fe-Group volt, évi 10 ezer tonnával, az Alcufer 4 ezret, a Jász-Plasztik pedig 3 ezer tonnát gyűjtött be. A jászberényi kohó évi 20 ezer tonna feldolgozásától termel profitot.