A lap szerint BKK-nak nem csupán új eljárást kell indítania, hanem annak feltételeit sokkal szabályozottabb keretek között kell meghatároznia, például a szolgáltatás műszaki színvonalának emelésével, s a leglényegesebb: a túlzottan is hosszú, húszéves időszakot felülvizsgálnia. A határozat része az is, hogy a jelenleg a városnéző turistabuszokat üzemeltető négy vállalkozás januárban lejáró szerződését további fél évvel meghosszabbítják.

Az új eljárásra azért is szükség van, mert szakértők szerint a nyertes cég vagy cégek az "észszerű hozamot meghaladó, rendkívüli mértékű extraprofitra" tettek volna szert. A a brit és francia hátterű The Big Bus Company Ltd. például 20 év alatt mintegy 130 milliárd forint bevételt ért volna el, míg a főváros nem sokkal több, mint 10 milliárd forint koncessziós díjat kapott a minimális 25 jármű után, plusz félmilliárdot minden további járműért. A pályázatot kiíró BKK az évenkénti becsült értéket egyébként a cégek hivatalos beszámolóiból származó árbevétel alapján 1,5 milliárdban állapította meg, a teljes, azaz 20 éves időszakra pedig 30 milliárdban.

A jelenlegi kormánypárti többségű Fővárosi Közgyűlés idén június 8-i zárt ülésén döntött a már évek óta tervezett pályázat kiírásáról. Az ellenzék tiltakozott, a piacról kiszoruló vállalkozások a kormányfőhöz fordultak. A versenykorlátozást kifogásoló Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azzal nyugtatgatta, hogy a feltételek kialakításakor a piaci szempontokat, a verseny érvényre juttatását, az utasok érdekeit, a környezetterhelés csökkentését és a tömegközlekedés szervezésének szempontjait is figyelembe vették.