Komoly átrendeződést hozott az április a hazai újautópiaci márkatoplistában, a Suzukinak a harmadik helyre sikerült felküzdenie magát az utóbbi időszakban megszokott 7-9. helyről. A japán márka Esztergomban gyárott autóiból a negyedik hónapban közel annyi fogyott, mint január-márciusban összesen. Az áprilisi bő négyszázas darabszám közel négyszerese az egy évvel korábbinak, a négyhavi, 900-at közelítő érték pedig éves összevetésben duplázást jelent.

Amint arról korábban beszámoltunk, a teljes hazai újautópiacon folytatódott az eladások növekedése áprilisban.

A flotta- és céges vásárlók által dominált piacon a korábban is általában a magánvevők kedvencének számító Suzuki ezúttal eredményesen szólította meg az új autóra vágyó háztartásokat. A siker titka az az akció lehetett, amelynek keretében a használt Suzukikat akár egymillió forintos felárral számították be - tájékoztatott Róbert Gábor, a DataHouse szakértője. Hozzátette: nagyobb Suzuki-flottaeladás a múlt hónapban sem történt.

Amint az az alábbi táblázatból kiderül, a négyhavi adatok alapján a flottapiacon hagyományosan erős márkák továbbra is uralják az élmezőnyt.

Márkarangsor 2012
HelyMárka*ÁprilisPiacrész.Jan-ápr.Piacrész.
1Opel (1)53012,37%208511,43%
2Volkswagen (4)4219,83%15988,76%
3Suzuki (7)4079,50%8814,83%
4Ford (2)3698,61%192010,52%
5©koda (3)3267,61%183710,07%
6Renault (5)2716,32%15758,63%
7Fiat (8)2555,95%7974,37%
8Toyota (10)1964,57%6343,47%
9Kia (11)1693,94%6223,41%
10Dacia (9)1663,87%7684,21%
* zárójelben az első négyhavi helyezés
Forrás: DataHouse