Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Igazi ritkaságok kerültek fel a Lidl palettájára. Az nem meglepő, hogy a boltlánc telkeket és kereskedelmi ingatlanokat vásárol, és ad el, az viszont igen, hogy lakásra keres vevőt.

A 33 négyzetméteres, földszinti és felújítandóként hirdetett lakás Budapest VI. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky úton található. Az licit nettó 14,9 millióról indul, ami négyzetméterre vetítve 451 ezer forintot jelent. A lakás földszinti és felújítandó. Kérdés persze, hogy az árverésen meddig mennek el az érdeklődők.

A Tesco a szomszéd

A Lidl által hirdetett ingatlanok között van egy másik érdekes darab. Ez Sümegen a 84-es főút mellett található és a képek alapján egy teljesen kész boltról és a tartozékairól van szó. A telek több mint 8 ezer négyzetméteres, a rajta lévő épület, pedig 1500 négyzetméteres (jó eséllyel ez lenne maga a bolt és az eladótér), emellett kialakított parkolóhelyek is vannak rajta. A nettó 219 millió forintos hirdetési árban azonban nincsenek benne az épületben lévő berendezési tárgyak. ez azért meglepő, mert telkekkel és kereskedelmi ingatlanokkal szoktak üzletelni a boltláncok, de az ritkább, hogy egy komplett, újonnan kialakított bolt kerül eladósorba. (Legalábbis nem tudunk arról, hogy korábban lett volna a Lidlnek üzlete Sümegen.)

A Lidl hirdetésén kicsik a képek, de a Google Maps képén jól látható, hogy valóban egy Lidl-egységről van szó, az ajtón még a Lidl logója is látható. A meg sem nyitott Lidl telekszomszédja a rivális Tesco sümegi boltja. (A másik szomszéd pedig a Shell töltőállomása.) A sümegi Lidl ügye egyébként nem mostani történet, legalábbis - több még 2012-ben született Facebook-bejegyzésben - vásárlók érdeklődnek arról, mikor nyílik meg az ottani egység. A válasz akkor a Lidl részéről az volt, hogy pontos időpontot még nem tudnak, de igyekeznek minél előbb megnyitni. A jelek szerint azonban ez elmaradt, illetve elmarad.

Megkerestük a diszkontláncot, többek között arról érdeklődtünk, hogy a szóban forgó budapesti lakás esetleg az azonos címen lévő Lidl-üzlet része volt-e annak megvásárlásánál és miért nincs rá szükség. Azt is megkérdeztük, hogy a sümegi boltot miért nem nyitotta meg a cég. A boltlánc válaszában közölte: üzletpolitikai okokból nem beszélne erről.