BUX
40588

Ki más építhetne méregdrága vasutat a kínaiakkal, mint Mészáros Lőrinc?

Mészáros Lőrinc és családja által alapított RM International Zrt. újíthatja fel két kínai céggel konzorciumban a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszát az Index információi szerint. Szijjártó Péter csütörtökön Pekingben bejelentette, hogy kiválasztották a győztes konzorciumot, de azt nem közölte, mely cégek dolgozhatnak több mint 500 milliárd forintért.

Domokos Erika, 2019. április 26. péntek, 17:35

Az RM International Zrt.-ből, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-ből álló konzorcium az a titokzatos nyertes, aminek nevét nem akarta a sajtó orrára kötni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pekingben - írta az Index.

A beruházást kínai hitelből (a kínai Eximbank lesz a finanszírozó), kínai vállalatok valósítják meg - bevonva magyar cégeket is -, hogy vasúton is szállítani tudják Nyugat-Európába a kínai árukat.

A vasútépítő RM International Zrt.-t 2017 decemberében alapította a Mészáros Lőrincékhez köthető két cég, a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-Kord Kft. A társaságnak eddig nulla forint árbevétele volt a Céginfo.hu adatai szerint. Az egyik vezető tisztségviselője Mészáros Beatrix, Mészáros Lőrinc lánya.

A vasútvonal magyarországi szakasza, Budapest és Kelebia között 166 kilométeres.

A teljes vonal felújítása 750 milliárd forintba kerülhet.

Szijjártó Péter csütörtökön Pekingben elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat. A tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka - olvasható a kormany.hu-n.

A vasútvonal a pireuszi teherkikötőt Nyugat-Európával összekötő vasúti folyosó részét képezi majd. Bár a kormány szerint mindez jó üzlet Magyarországnak, leginkább a megnövekedett kínai áruforgalomnak köszönhető extra vámbevételek miatt, az Index korábbi számítása szerint úgy 130 évbe telhet, mire megtérül a beruházás