Béremelések Magyarországon - ezért lehetnek sokan dühösek

Nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia az államnak, ha mérsékelni szeretné a munkaerőhiányt a közszolgáltató cégeknél - derül ki a Policy Agenda (PA) elemzéséből.
Szász Péter, 2018. szeptember 5. szerda, 09:45

Míg a versenyszférában 2010 és 2017 között 49 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek, az állami cégeknél csak 41 százalékkal.

Ez az elmaradás - és persze maga a bérek színvonala - okozza, hogy az állami vállalatoknál is igen súlyos a munkaerőhiány. Nem ritkán hallani arról, hogy milyen problémákkal küszködnek a közlekedési vállalatok, vagy akár a Magyar Posta, amely például 2016-ban komoly kudarcot vallott a karácsonyi ajándékok kiszállításánál.

A Policy Agenda a 2017-es bértömeg alapján számolta ki, hogy mekkorát emeltek az állami cégek a béreken. Jó hír, hogy az átlagos bérnövekmény 16 százalék volt, amely meghaladja a nemzetgazdaság egészére jellemző 13 százalékot. Vagyis az állami cégek elkezdtek felzárkózni. Egy évvel korábban közel nem volt ekkora emelés.

Egy főre jutó bérköltség változása (%)
cég, cégcsoport2016/2015.2017/2016.
Magyar Államvasutak515
Magyar Posta4,412
Víziközművek1,922
Közlekedési központok - Volán társaságok3,317
Kiemelt egyéb társaságok5,715
Forrás: cégek beszámolói alapján Policy Agenda számítás

Azt, hogy mekkora béremelések lesznek az idei évben az állami cégeknél még csak becsülni tudja a PA. Az aláírt bérmegállapodások alapján 9-12 százalék közötti emelésre lehet számítani. Ez a tavalyi év tapasztalatai alapján várhatóan megvalósul majd.

Nehezen látszik indokolhatónak ugyanakkor, hogy például a MÁV és a Magyar Posta esetében a bérmegállapodásból eredő mértékű-, és a várható inflációval korrigált 2-3 százalékos reálbér emelés elég lenne a jövő évben a humánerőforrás gondok kezelésére. Igaz ez főként akkor, ha a versenyszféra egyéb területein nem lassul, vagy csak kisebb mértékű lesz a bérek emelkedésének üteme.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK