A 2017. július 1-je óta létező új szövetkezeti forma megalkotásának célja az volt, hogy az aktív nyugdíjasokat re-integrálja a munkaerőpiacra, ezzel csillapítva az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiányt a versenyszférában. Ennek érdekében azoknak a cégeknek, akik ilyen típusú szövetkezet számára szerveznek ki feladatokat, jelentősen kisebb közterheket kell befizetniük az államkasszába, mintha aktív korú munkavállalót alkalmaznának.

A hazai nyugdíjas szövetkezetek helyzetét legutóbb tavaly októberben vizsgálta az Opten. Akkor mindössze 36 ilyen szövetkezet működött az országban - számuk mára elérte a 148-at.

Az alapítási láz elsősorban a fővárosban és környékén volt erős: Budapesten fővárosban 41, Pest megyében 32 nyugdíjas szövetkezet működik jelenleg. Vidéken elsősorban Fejér megyében és Győr-Moson-Sopron megyében láttak fantáziát ebben a társulási formában.

A cégadatok szerint a szövetkezetek döntő többség főtevékenységként egyéb emberierőforrás-ellátással, gazdálkodással (62 darab), valamint munkaerő-kölcsönzéssel (18 darab) foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy ezek a társulások több szakterületre közvetítenek más gazdasági szereplők számára nyugdíjas munkaerőt. Népszerű gazdasági tevékenység még a máshová nem sorolt egyéb üzleti szolgáltatás (11 darab) és az összetett adminisztratív szolgáltatás (9 darab) is.

A kedvező képet némiképp árnyalja a 2017-es pénzügyi beszámolók vizsgálata. A nyugdíjas szövetkezetek közül 145 darab adott le pénzügyi beszámolót, amelyek alapján összesen 632 millió forint árbevételt értek el, ami annyit jelent, hogy az egy szövetkezetre jutó árbevétel alig haladja meg a 4,3 millió forintot.

Az alkalmazotti létszámnál sem jelentős a szövetkezetek súlya, mivel összesen 583 főt jelentettek le, igaz ebben a számban kizárólag a munkaszerződéssel foglalkoztatottak szerepelnek, a tagi jogviszonnyal rendelkezők nem.

Az Opten tavaly októberben az ilyen típusú társulások számának ugrásszerű növekedését prognosztizálta, ami be is következett, ugyanakkor a nyugdíjasok ilyen formában történő tömeges foglalkoztatása és ezzel együtt a nyugdíjas szövetkezetek gazdasági megerősödése még várat magára - állapította meg Hantos Zoltán, a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Nyugdíjas szövetkezet száma
MegyeDarab
Budapest41
Bács-Kiskun2
Baranya6
Békés1
Borsod-Abaúj-Zemplén6
Csongrád7
Fejér8
Győr-Moson-Sopron8
Hajdú-Bihar3
Heves5
Jász-Nagykun-Szolnok5
Komárom-Esztergom2
Nógrád0
Pest32
Somogy1
Szabolcs-Szatmár-Bereg5
Tolna3
Vas4
Veszprém5
Zala4
Összesen148
Forrás: Opten