Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Veolia tavaly decemberben 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a CHP-Erőmű Kft.-ben. A tranzakció eredményeképpen a Veolia Energia Magyarország Zrt. erőmű portfóliója az újpalotai, az egri és a dunakeszi gázmotoros kiserőművekkel bővült.

A tranzakcióval a társaság a szabályozói piacra is belépett, ugyanis a CHP-Erőmű Kft. a három, együttesen közel 30 megawatt villamosenergia-termelő egységet már korábban egy úgynevezett virtuális erőműbe szervezte. Ebbe a körbe január 1-jével, mintegy 29 megawatt összteljesítménnyel a Veolia gázmotoros erőművei is bekerültek. Az így kialakult virtuális erőmű termelését koordináló és irányító szabályzó központ hétfőtől Budaörsön, a Veolia székhelyén tevékenykedik.

A tervek szerint a Veolia ebbe a rendszerbe vonja a későbbiekben saját gázmotoros kiserőművein kívül az arra alkalmas földgáztüzelésű egyéb erőműveit, valamint a megújuló alapú erőműveit is.

A virtuáliserőmű-rendszer működtetésével és fejlesztésével lehetővé válik az energiatermelés hatékonyságának fokozása, valamint az egyre nagyobb számban megjelenő időjárásfüggő megújuló erőművek - mindenekelőtt a nap- és szélerőművek - rendszerbe integrálása - mondta Fernezelyi Ferenc, a CHP-Erőmű Kft. ügyvezető igazgatója.

A Veolia csoport tevékenysége ezzel a teljes értékláncot lefedi a hazai energetikai piacon, a gáz- és biomassza-kereskedelemtől kezdve a távhőtermelésen és távhőszolgáltatáson keresztül a villamosenergia-termelésig és a villamosenergia-kereskedelemig bezárólag.

A Veolia a magyar energia-, víz- és hulladékgazdálkodási piac egyik vezető szereplője. A cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával. A magyarországi Veolia csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 12 városban 13,5 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, országszerte a vállalat további közel 117 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termel hőenergiát.

A Veolia Energia Magyarország Zrt. éves hőenergia-termelése meghaladja a 6700 terajoule-t, és évente több mint 750 gigawattóra villamos energiát állít elő, továbbá egy 28 gázmotorból álló, összesen 36 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltet. Erőművi üzletágának hét egységében - a pécsi Pannon Hőerőmű Zrt.-nél, a Kőbányahő Kft.-nél, a dorogi, debreceni és nyíregyházi erőműveknél, a szakolyi DBM Zrt.-nél és az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt.-nél - magas hatásfokú földgáztüzelésű és megújuló energiát - biomasszát - felhasználó blokkok működnek.

A cégcsoport konszolidált árbevétele 2016-ban 52,8 milliárd, 2017-ben pedig 55,1 milliárd forint volt. Az energetikai vállalatcsoport több mint 1000 embert foglalkoztat - írta az MTI.