Bezárhat egy rakás gyógyszertár

Állami támogatás nélkül kivitelezhetetlennek tűnik a kormány visszamenőleges hatállyal előírt rendelkezése, mely szerint a gyógyszerészeknek 25 százalékos tulajdoni hányadot kell elérniük a patikákban.
B. Varga Judit, 2010. december 30. csütörtök, 14:12
Fotó:

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

A gyógyszerészek kötelező tulajdonhoz juttatásáról szóló, az eredeti javaslathoz képest csak néhány ponton enyhített (Napi Gazdaság, 2010. december 27.) törvény ellen az Alkotmánybírósághoz fordul a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) - tudtuk meg a szervezet elnökétől, Korodi Karolinától. Mint elmondta: a határidő meghosszabbítása egyáltalán nem változtat azon a tényen, hogy a kormány visszamenőleges hatállyal nyúl hozzá a magántulajdonhoz (a szabály szerint a gyógyszerészeknek először 25 százalékos tulajdoni hányadot kell elérniük a patikákban, többségbe kerülésük pedig 2017-től lesz kötelező).

A láncok nem a liberalizáció hatására jelentek meg Magyarországon, már 19 éve tevékenykednek ezen a piacon. A rendszerváltást követően a patikákat privatizálták, akkor kedvező áron és állami támogatással (a start-, illetve különböző önkormányzati hitelek révén) vehették azokat meg a patikusok. Közülük azután sokan értékesítették tulajdonukat. Most - fogalmazott Korodi - még egyszer az adófizetők pénzén szerezhetnek részesedést, bár most nem lesz kinek értékesíteni azt (a láncok a továbbiakban nem vásárolhatnak).

Állami támogatás nélkül egyértelműen kivitelezhetetlennek tűnik a törvény által kikényszerített változás. Már fel is merült, hogy legalább négymilliárd forintot kellene kapnia a szektornak. Ez pedig annak tükrében különösen abszurd, hogy a patikák többségétől eddig szép bevétele származott a költségvetésnek. A HGYSZ tagvállalatai pedig - mondta el Korodi - több tíz millió forintot fizettek be az idén válságadó formájában mint kiskereskedelmi láncok.

Kulcskérdés, hogy miként viszonyulnak majd a bankok a kérdéshez. A szektorból származó értesüléseink szerint ugyanis már többször meghiúsult a patikusok tulajdonszerzése amiatt, mert a hitelintézetek kockázatosnak tartják a szektort. Tulajdonszerzésre akkor kerülhetett sor, amikor valaki a távozó helyébe akart lépni - erről ugyan a jogszabály kapcsán kevés szó esett, de a gyógyszerészek most is rendelkeznek részesedéssel.

A bankok közül kizárólag az UniCredit válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. Mint elmondták: a szakmai szervezetek számításai szerint a gyógyszerészek tervezett tulajdonba kerüléséhez 15-20 milliárd forintos hitelcsomagra lehet szükség, amelyhez várhatóan banki kölcsönt is igénybe kell venni. Az UniCredit, amely a patikák pénzügyi kiszolgálásában hagyományosan nagy tapasztalatokkal és az egyik legnagyobb részesedéssel rendelkező piaci szereplő, készül arra, hogy segítse jelenlegi és új patikaügyfelei hitelhez jutását az említett célok érdekében.

A törvény szerint az a gyógyszertár, amely 2014-ig nem felel meg az új jogszabályban előírt feltételeknek, elveszti a működési engedélyét. A patikák számának esetleges drasztikus csökkenése ellen tehát valamilyen módon biztosítani kell majd a finanszírozást - már ha a jogszabály az alkotmányossági próbát is kiállja.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sarffy66, 2011.02.01 20:35

Alkalmazott vezetőként is lehet eredményesen patikát vezetni, teljes egészében a szakmára lehet koncentrálni, ahogy az alábbi példa is mutatja:

http://toppatika.5mp.eu
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html