Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Két nappal az önkormányzati választások után írt ki 200 milliós médiatendert a Budapesti Gyógyfürdők és Hévízei (BGYH) Zrt. A fővárosi gyógyfürdőket és strandokat üzemeltető önkormányzati társaság médiaügynökségi szolgáltatások beszerzésére keresett vállalkozót - írta a portál.

A felhívás október 15-én, az önkormányzati választások után két nappal, jelent meg az unió hivatalos tenderértesítőjében. A BGYH tendere végül az egyik ajánlattevő cég beadványán bukott el. A társaság előbb előzetes vitarendezési kérelmet terjesztett elő, majd a felhívás megsemmisítését kérte a Közbeszerzési Döntőbíróságtól (KD), amely december 31-én kelt határozatában helyt adott a kérelemnek és megsemmisítette a felhívást.

A tender értékelési rendszere alapján ugyanis az kapott több pontszámot, aki többet kért a szolgáltatásért. A KD szerint az ajánlatkérő előírásai azon túl, hogy a közbeszerzési törvény rendelkezésébe ütköznek, az ésszerűséggel is ellentétesek. Végül azonban nem szabott ki bírságot, mivel a fővárosi fürdős cég mindent elkövetett a jogsértés feltárásáért, amely végül a felhívás megsemmisítésével megtörtént.

Az Mfor.hu információi szerint a városháza ennek ellenére is nehezményezi a történteket és felmerült Szőke László igazgató menesztése is, holott a BGYH vezetőjének posztja eddig biztosnak látszott.