Börtön fenyegeti a milliárdost - támad az ügyészség

Az ügyészség vádat emelt Bige László milliárd üzletember ellen, börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénzt elkobzását indítványozzák, a vállalkozó ügyvédje szerint megalapozatlanok a vádak.
Komócsin Sándor, 2020. május 13. szerda, 08:27
Fotó: Reuters

Óriási felhajtás volt Bige László szolnoki kénsavgyára körül 2018 novemberében, 300 rendőr és katasztrófavédő szállta meg a telephelyet - emlékeztet a 24.hu. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények miatt kutakodtak, és rövidesen le is állították a gyárat. Hogy milyen további bűncselekményekről van szó, azt a hatóságok nem árulták el

Bige - aki a 170 milliárd forint becsült vagyonnal az 5. A 100 leggazdagabb című kiadvány milliárdosrangsorában - a cége ellen indított hadjáratról beszélt, és meg is nevezte Csányi Sándort, az OTP Bank vezérét, mondván, régóta tartó viszályuk összefügg a hatósági akciókkal. Azt állította: a támadás célja, hogy rákényszerítsék a régió legnagyobb nitrogénműtrágya-gyárának eladására.

Tavaly tavasszal Bigét őrizetbe vették, és házkutatást is tartott nála a rendőrség. Ekkor derült ki, hogy vesztegetéssel is gyanúsítják. Részleteket azonban a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el. Hosszas meccselés után Bige újraindíthatta kénsavgyárát, a vesztegetési ügy viszont komolyabbra fordult.

Az ügy mibenlétéről az ügyészség nem szolgált részletekkel. A Nyíregyházi Törvényszék annyit válaszolt a hírportálnak, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat, és a személyes adatok védelmére hivatkozva nem adtak tájékoztatást a vádlott kilétéről. Vélhetően Bigéékhez is eljutott a vádirat. A nagyvállalkozó ügyvédje, Zamecsnik Péter azt mondta, hogy "a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan".

A nagy hallgatás közepette némi kapaszkodót ad a bő két hete a megyei hírportálon Martossy György megbízott főügyész aláírásával megjelent közlemény, amely ugyan nem nevezi meg Bigét, csupán egy vállalkozót említ, de levezeti a feltételezett bűncselekményt. Ezek szerint Bige megállapodhatott egy vállalkozóval abban, hogy több ezer tonna terméket ad át neki, a forgalmazó azt a piaci árnál olcsóbban, részben számla nélkül értékesíti, az összeget pedig átadja a milliárdosnak. Aki cserében vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később minőségi kifogásra hivatkozva leértékeli, így a forgalmazó is haszonhoz juthat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.05.17 09:54

@znojmo:
........ő volt a magyar műtrágya ipar megmentője. Ez az ügy Simicska 2.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.05.17 09:52

@katolikus:
Erdélyi az úriember, minden támogatást megkapott, ő volt a magyar műtrága ipar megmentője. ez az úgy Simicska 2. A támogatott elszakított testvér mára ellenség. Inkább ballibsizés helyett dúdolgasd a Nélküled vonyítást. Az erdélyi vérünkből hirtelen "bozgor" lett.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

katolikus, 2020.05.17 06:17

Majd a ballibsi bíróság felmenti.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.05.16 23:23

Oligarcha-sors. Annak idején úgy védte meg a műtrágyáját a sokkal olcsóbb orosz/ukrán konkurrenciától hogy megvadásztatta az aktuális kormányt, már nem emlékszem hogy álbalos vagy áljobbos volt-e, és cserébe elérte hogy vámot vessenek ki az import műtrágyára, azaz a magyar gazdákkal fizettette ki versenyképtelen termelésének milliárdjait. Hát most rászálltak, a másik cigánynak nagyon megtetszett a kis aranybányája. Oligarcha-sors.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nandras51, 2020.05.16 22:46

Egy ekkora biztos piaccal rendelkező ember tutira ilyen "megoldásokhoz" folyamodik... Egy újabb Sukoró-ügy. Fideszes zsarolás és hazudozás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html