Ez lehet a magyar kormány nagy dobása

Ha a napokban a kormány arról dönt, hogy a motorüzemanyagokba kötelezően bekeverendő biokomponensek arányát növeli, az hosszabb távon biztosíthatná a bioetanol-termelés stabilizálását, valamint a kukoricatermesztők belföldi felvevőpiacát - mondta Hódos Ferenc, a Magyar Bioüzemanyag-szövetség alelnöke a Magyar Nemzetnek.
Domokos László, 2019. június 22. szombat, 08:27
Fotó: AFP

Magyarországon és a visegrádi régióban is nagy a kiaknázatlan kapacitás a szántóföldi növények és más biomassza energetikai hasznosításában, hazánk a térséggel együtt akár a bioüzemanyag-ipar világviszonylatban is vezető országává válhat - jelentette ki Hódos Ferenc, a Magyar Bioüzemanyag-szövetség alelnöke, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója a napilapnak.

Az Innovációs és Technológiai Miniszté­riumtól a lap úgy értesült, a napokban a kormány elé kerülő egy jogszabály, amely nyomán a következő évtizedben emelkedhet a motorüzemanyagokba kevert bio­etanol, illetve biodízel aránya.

A bioüzemanyagok felhasználását uniós szabályrendszer írja elő tízéves ciklusokban. A 2021 és 2030 közötti időszakra azt rögzítik majd, hogy mennyi első generációs bioüzemanyagot, vagyis bioetanolt és biodízelt lehet felhasználni. Ezt az alapján állapítják majd meg, hogy 2020 végén mennyi a tényleges felhasználás az adott tagállamban. Most kell lépnünk, hogy Magyarország a következő évtizedben a lehetőségekhez mérten a legtöbb bioüzemanyagot használhassa. A jelenlegi bioetanol-termelést és -felhasználást még bőven lehetne növelni, erre lehetőséget ad a logisztika és a technológia is - véli Hódos.

A bioetanol kötelező bekeverési aránya a motorbenzinhez jelenleg hét térfogatszázalék, ami tíz energiaszázalékot jelent - innen ered az E10-es megnevezés.

Mindez könnyedén elérhető egy olyan országban, amely a harmadik helyet foglalja el az egy főre jutó bioetanol-előállításban az Egyesült Államok és Brazília mögött. Ám az itthon előállított bio­üzemanyag előnyeit a környező országok használják ki. A bekeverési arány emelése nem tűnik ördöngösségnek a szövetségi alelnök szavai szerint, hiszen jó néhány ország régóta bevezette már az E10-es üzemanyagot - ilyen Franciaország, Belgium, Finnország, Németország. Nemrégiben csatlakozott a körhöz Románia és Bulgária is, bizonyítva, hogy a fejletlenebb autó­parkhoz semmivel nem passzol kevésbé a nagyobb arányú bioüzemanyag-használat, hiszen semmilyen technikai problémát nem okozott az átállás.

A Magyar Bioüzemanyag-szövetség két, etanolt gyártó tagja évente összesen mintegy 2,4 millió tonna takarmánykukoricát használ fel, az E10 motorbenzin bevezetése a V4-es régióban további 1,2 millió tonna takarmánykukoricára jelentene keresletet régiós szinten.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krislaci, 2019.06.24 10:58

@narancsragacs: Hát, ha a trutymósodás ettől van, és a diesel olajra is igaz, akkor én már megszívtam.
Pár éve, néhány hónap után, a motor elkezdett akadozni, leállni, nem bírta az erősebb gázt, és annyira elment a nyomatéka, hogy már a szervízbe is csak gyenge 2-essel tudtam kivánszorogni.
Háromszor cseréltek diesel olaj szűrőt 30 ezrekért, ami kiverte nálam a biztosítékot, mert még a legpechesebb ember sem tud ennyiszer szennyezett üzemanyagot tankolni.
Szétszedettem az üzemanyag ellátó rendszert, kezdve a tankkal. És láss csodát, tele volt szürkésfehér trutymóval. Ezt a szerelő úgy aposztrofálta, hogy beleromlott az olaj.
Ha ezt a a hozzáadott bio bizbasz okozta, akkor ennek a részarányt növelése nagy - nagy szívásokat fog generálni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

amerika, 2019.06.23 04:03

@lordofearth: A kérdés nem ez, hanem az hogy ki lenne jobb?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

amerika, 2019.06.23 04:01

@lordofearth: A kérdés nem ez, hanem az, hogy ki lenne jobb?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.06.22 12:23

Így jár az ország, amikor nem aza fontos nekik, hogy mit mond valaki, hanem hogy hogy mondja, határozottan, mint a kurváknak, akkor megy utána, mint a birkák, márpedig az üres dumában a romák legyözhetetlenek. A semmihez csak a lopáshoz és hazudozáshoz és hatalom és vagyon elbirtoklásához értő vezérguru tudományos számításai alapján a növényekből a leggazdaságosabb az autózás, most éppen egy ilyen propagandafilmet nézett, erre a zombi kormány nézetet váltott, leopárd tankok ezzel az üzemanyaggal fogják trianont kikorrigálni, vagy ezek a tankok frogják közép ázsiában a turk népeknek kitisztítani a terepet az ellenségtől.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.06.22 12:03

Ez az Orbán paraszt full hülye..teljesen leépül őkegyelme!!! El kellene végre takarítani az ország éléről..sík hülye...a trend már nem ez, édes istenem...mit vétett ez az ország, hogy ilyen barma lett a feje fölött.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html