A zeneszerzőknek és szövegíróknak járó jogdíjakat a zenék nyilvános lejátszása után az Artisjus szedi be. A piac jelentős szereplői a kereskedelmi tévék, melyeknek a bevételeik egy bizonyos százaléka után kell hozzájárulniuk a jogdíjalaphoz. Ehhez egyrészt negyedéves bevételeikről, másrészt pedig a műsorokban lejátszott zenékről is adatokat kell szolgáltatniuk az Artisjusnak, ez alapján számítják ki a fizetendő jogdíj mértékét. A 2017-es év összegzése most zajlott, az abban az évben elhangzott dalok jogdíjfelosztása 2018 májusában történik majd meg.

A 444.hu úgy tudja, hogy a TV2 Csoport a legutóbbi adatszolgáltatási körben nem nyújtott át adatokat a szervezetnek, ami így számlát sem tud kiállítani a Fidesz-közeli kézben lévő tévének. A szervezettől a portálnak azt mondta, többszöri egyeztetési kísérlettel és felszólítással is éltek, de nem jártak sikerrel, ezért most a keresetlevelet készítik elő, amit várhatóan heteken belül benyújtanak a bírósághoz.

Az Artisjus éves jelentése szerint 2016-ban az összes jogdíjbevétel közel negyede, 4,1 milliárd forint folyt be a sugárzási és kábeltelevíziós bevételek címén. A TV2 Csoport csatornái a TV2 mellett a Super TV2, FEM3, Mozi+, Zenebutik, Izaura TV, Spíler TV, PRIME, LiChi TV, Kiwi TV és a Humor+.

Nemcsak a TV2 Csoport csatornái, azaz hanem a Galaxy TV és a Story 5 TV esetében sem járt sikerrel az adategyeztetés, így ügyükben is bírósághoz fog fordulni az Artisjus.

Az ügyben a 444.hu kereste a TV2 Csoport sajtóosztályát is, de még nem válaszoltak az illetékesek.