Gavronek Ferenc hozzátette: az NKH visszavonta a repülőtér működési engedélye korábbi visszavonásának felfüggesztését, amiről az egyesületet nem, csak annak ügyvédjét értesítették. Ismertetése szerint "felemás helyzetben vannak", nem tudni azt sem, hogy jelenleg van-e érvényes működési engedélyük. Hogy megelőzzék a további vitákat, nem repülnek a Hármashatárhegyen, a határozat felfüggesztésének visszavonása ellen pedig fellebbezést nyújtottak be.

Az elnök hangsúlyozta: jelenleg másik repülőteret használnak, mert folytatni kell a megkezdett képzéseket, de ezt nem szívesen teszik, és úgy tudják, a környékbeliek is támogatják őket, mert jóval több előnyt jelentett a repülőtér, mint hátrányt a környéknek.

Ismertette: az ügy még 2013-ban kezdődött, amikor az NKH "feltételezhetően a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyomására" kezdeményezte a repülőtér engedélyének visszavonását. Az eljárásban a repülőklub megadta a hatóságnak a kért válaszokat, majd első fokon visszavonta az illetékes hatóság az engedélyt. Ez ellen a klub fellebbezést nyújtott be az NKH-hoz, mint másodfokú szervhez, amely úgy döntött, felfüggeszti a határozat végrehajtását addig, amíg a repülőklub és az MNV közötti jogvita az elszámolásról nem rendeződik. Ez praktikusan azt jelentette, hogy a klub tovább tudott üzemelni - magyarázta az elnök.

Az MNV és a repülőklub közötti elszámolási vita lényege, hogy az MNV hiányosnak találta a pénzügyi elszámolást, ezért felmondta a szerződést, amely ellen bírósági keresetet nyújtott be az egyesület.