Akár a legegyszerűbb biztosítás is tartalmazhat baleset-, egészség- vagy utasbiztosítási elemeket, így egy villámcsapásból eredő személyi sérülésért is igényelhető kártérítés - állapította meg a CLB.

Az utóbbi napok viharjaiban károsultak jelentős része azonban nem jogosult kártérítésre, mivel nem volt biztosítása. Ez azonban kifejezetten veszélyes, hiszen egy hevesebb vihar is hosszú évek munkáját teheti semmivé, ha kárt tesz az ingatlanban. Ez ellen már havi pár száz forintos biztosítással is lehet védekezni - fogalmazott a biztosítási alkuszcég.

Érdemes minél hamarabb megkötni a biztosítást, mert átlagosan két hét telik el, mire az új biztosítás életbe lép. Ha pedig bekövetkezett a kár, akkor azt minél hamarabb be kell jelenteni a biztosítónak és az esetleges továbbit lehetőség szerint meg kell előzni, hiszen a megelőzhető károkért a biztosító már nem fizet.

Címlapkép forrása: StockSnap