Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rekord bevétellel zárták a 2018-as évet a biztosításközvetítők és alkuszok. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint 73,7 milliárd forint jutalékot tettek zsebre, csaknem 11 százalékkal többet a 2017-esnél.

Az életbiztosításokból azonban hiába pörög a piac, csak kevés pénz marad az ügynököknél, tavaly is csupán 19 milliárd forintot kerestek ezzel, ez a kétharmada annak, amit a válság előtt kaptak, és mindössze egy százalékkal magasabb a 2017-esnél. Az alacsony jutalékbevétel oka az egyre szigorúbb szabályozás, amely alapján a jutalékokat maximálniuk kell a biztosítóknak, és azt is csak csöpögtetve fizethetik ki a közvetítőknek. Maguk az ügynökök hatékonyak voltak.

Tavaly 89 ezer folyamatos díjfizetésű életbiztosítást adtak el, ez 30 százalékkal több a 2017-esnél, amelyek állománydíja pedig 36 százalékkal csaknem 18 milliárd forintra nőtt. A közvetítők által eladott egyszeri díjas életbiztosítások száma is emelkedett tavaly 18 százalékkal 29,7 ezerre. Az állománydíj azonban elmaradt a 2017-estől, éppen csak elérte a 18 milliárd forintot.

A vagyonbiztosítás hozott sokat

Miközben az életbiztosítási ügynökök kenyere keserű maradt, a vagyonbiztosításokat értékesítők jól megszedték magukat. Tavaly 54,6 milliárd forint jutalékbevételt kaptak a biztosítóktól, 14 százalékkal többet, mint 2017-ben. A jutalékok növekedésének hátterében a biztosítási díjbevételek, illetve a díjak emelkedése állhat. Ha több vagy drágább biztosítást ad el egy alkusz vagy közvetítő, jutalékból is többet kap. Az értékesítési csatornák közül az internetes felületek egyre népszerűbbek, a vagyonbiztosítási jutalékbevétel 10,8 százaléka már az elektronikus csatornákon át közvetített szolgáltatásokból jön.

Tavaly csaknem 1,8 millió darab folyamatos díjfizetésű vagyonbiztosítást adtak el a közvetítők, 9 százalékkal többet, mint 2017-ben, az állománydíj ennél nagyobb mértékben 25 százalékkal nőtt 142 milliárd forintra. Az elektronikus csatornákon eladott folyamatos díjfizetésű vagyonbiztosítások - például kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, casco vagy lakásbiztosítás - száma meghaladta a félmilliót, ezek állománydíja 19,6 milliárd forint lett.

Az egyszeri díjas vagyonbiztosítások száma is 20 százalékkal emelkedett tavaly, és megközelítette az 520 ezret. Ebből több mint 505 ezret elektronikus csatornán kötöttek meg. Igaz, az ilyen szerződések többsége kis értékű volt, az egyszeri díjas vagyonbiztosítások 17,3 milliárd forintos állománydíjából az elektronikus úton kötötteké mindössze 2,8 milliárd forint volt, vagyis egy-egy szerződésnél 5,4 ezer forint körül alakult. Ezek a biztosítások valószínűleg főleg utasbiztosítások lehettek, vagy pedig valamilyen kiegészítő biztosításokról lehetett szó.