Idén is a hivatalos dokumentumok, pénz, tárcák, mobiltelefonok, tornazsákok és táskák, cipők és ruhanemű, valamint kulcsok tartoztak a legjellemzőbb tárgyak közé, amelyeket utasaink járműveinken felejtettek. A talált tárgyak között szokványosnak számító darabok mellett ebben az évben az érdekesebbek közé tartozott egy elhagyott talicska, három mikrohullámú sütő, laptop, de találtak több rollert, gördeszkát és hangszert is, sőt festmény is érkezett a Talált Tárgy Kezelőségére - írja Facebook-bejegyzésében a BKV.

A szürreális tételek közlésével megragadta a lehetőséget a közlekedési társaság arra is, hogy ismét jelezze, a talált tárgyak leadását a megtalálók számára igen széles körben biztosítják. Lehetőség van erre a forgalmasabb csomópontokban, a végállomásokon, valamint a forgalomirányító helyszíneken dolgozó munkatársaiknál, továbbá a BKK Ügyfélközpontokban is.

További információkat az ügyintézésről itt olvashat.