A tulajdonos engedélyére vár a BKV vezérigazgatója, hogy megkezdhesse a cégnél a bértárgyalást. Miközben egyre kritikusabb a járművezető-hiány, a cégnek újak toborzására, de a régiek megtartására sincs felelős koncepciója - állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), amely már hetekkel ezelőtt bejelentette: jövőre 15 százalékos béremelést tart szükségesnek.

Közleményükből kiderült: legalább 300 sofőr hiányzik a rendszerből. Szerintük jó ideje akár lasszóval rántanák be az utcáról a leendő járművezetőket a fővárosi közlekedési vállalathoz, és fűt, fát ígérnek a kintről jövőknek azért, hogy sikerüljön valahogy befoltozni az egyre nagyobb lyukat, amelyet a sofőrhiány ütött a cég működésében. A szakszervezet azonban úgy látja: nem a toborzásra, hanem a régiek megtartására kéne sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni.

A BKV-nak azonban nemcsak a megtartásra, de a toborzásra sincs koncepciója, hacsak az nem, hogy az újakat 450 ezer forintos bérrel kecsegteti. Ez borzasztóan felelőtlen és veszélyes módszer, ami előbb-utóbb visszaüt a cégre - mondta Naszályi Gábor. Az EKSZ elnöke szerint ez a mézesmadzag a végtelenségig borzolja a régiek, az embertelenül sokat dolgozó BKV-s járművezetők idegeit, mert jól tudják, hogy az ehhez még csak közelítő összeget is csak a törvényes keretet is meghaladó évente háromszáz túlórával - összesen 14 hónappal - tudnak megkeresni. Abban a pillanatban, amint feltöltenék a létszámot, és nem kellene túlórázni, kiderülne, hogy az alapfizetésből átlagosan legfeljebb 170 ezer nettót vinnének haza.

Az EKSZ elnöke szerint mostani, viszonylag elfogadható keresetek ára a szabadnapok és a szabadságok kárára teljesített irdatlan mennyiségű túlóra, valamint a fizikai és szellemi leterheltség, amelybe nemcsak a vezetőség hajszolja bele kényszerből az embereket, hanem önként is keresik a lehetőséget. Másként ugyanis nem tudják megkeresni a megélhetésre valót. Elmondta: legalább annyian elmennek a cégtől, ahányan jönnek. Naszályi szerint a BKV vezérigazgatója enyhén szólva sincs a helyzet magaslatán, vagyis: alkalmatlan erre a pozícióra, ha nem ismeri fel az egyre kritikusabb helyzetet és a megoldást: béremelés és a munkakörülmények látványos javítása.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.