A vásárlóerő várható visszaesése erősítheti, hogy az emberek a helyi, kisebb üzletekben intézzék bevásárlásaikat - mondta a lapnak Pekó László. A hálózatban vannak 40 százalékos forgalomkiesést elszenvedő, de 15 százalékos növekedést produkáló üzletek is. Viszont a legtöbb helyen - az áprilisi adatok alapján - visszaesés történt a bázis időszakhoz, főként a belvárosi üzletekben, amelyek hivatalokkal, irodákkal vannak körülvéve, csak ezek most épp zárva vannak a járvány miatt.

Az látszik viszont, hogy míg az emberek a kijárási korlátozások elején inkább a nagyobb üzletekben vásároltak, most visszataláltak a helyi, kisebb boltokhoz. A korlátozások bevezetésével felértékelődött, hogy helyben tudnak vásárolni, remélik, ez az igény a veszélyhelyzet után is fennmarad.

Komolyan sújtja a boltokat a 65 év felettieknek fenntartott, 9-12 órás idősáv is:

"A délelőtti órákban akár a felére is visszaesik az árbevétel, tizenegy és dél között alig van vásárló, ezt pedig a délutáni órákban tapasztalt növekedés nem mindig kompenzálja. A korlátozás különösen hétvégén okoz gondot, főként azokon a településeken, ahol a bolt eleve délig tartana nyitva" - mondta a cégvezető.

Itt most tovább tartanak nyitva, ami tovább növeli a költségeket, ezért inkább szűkítenék a nyugdíjas korúak idősávját a 10-12 vagy a 11-13 óra közti idősávra. A kiskereskedelmi különadó kapcsán pedig hangsúlyozta: a pluszteher őket is érinti hiába franchise-rendszerben működnek. A többség árbevétele meghaladja az évi 500 millió forintot, így fizetniük kell, ami több egységet súlyosan érint. Ráadásul a plusz teher nemcsak a járvány idejére maradna, hanem azután is megmaradna.

Az áremelkedésről azt mondta, hogy az infláció feletti szintet az magyarázza, hogy a gyenge forint miatt drágább lett az import a késztermékeknél és az alapanyagoknál is, ami a fogyasztói árakban jelentkezett. Emellett a beszállítóik az extra kereslet miatti munkaerőigényre vagy a szállítási nehézségekre hivatkozva is emeltek.