Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idősek vásárlási idősávjának felfüggesztésével a kormány jókor, jól döntött, minden korosztály védettebbé vált - mondta el a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki szerint már most kedvező hatása van a lépésnek, már egyenletesebben oszlik el a forgalom.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára úgy látja, hogy a kétórás időablakok kivezetésével a kereskedelmi dolgozók és a vásárlók is nyugodtabbak, az utóbbiak így könnyebben veszik tudomásul, hogy a kijárási korlátozással összefüggésben este hétig el kell hagyniuk az áruházakat. Viszont a szervezet arra kéri az időseket, hogy lehetőleg a kevésbé forgalmas időszakokban, inkább délelőtt intézzék a bevásárlásukat, hogy a járvány miatt kerüljék a tömeget.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke szerint a karácsonyhoz közeledve egyre többen vásárolnak, de a járványhelyzet egyelőre nem teszi lehetővé, hogy este hétnél tovább nyitva lehessen tartani.

A piac helyzetéről Vámos György azt mondta: tavaly decemberben folyó áron 1247 milliárd forint volt a forgalom, ennek pedig a 46 százalékát, azaz 573 milliárdot adtak az élelmiszerboltok. Az ajándéktárgyakra viszont kevesebb mehet idén, ami miatt visszaesés jöhet. Neubauer Katalin szerint számos nem élelmiszert árusító üzlet évét mentheti legalább stagnálásra, ha a hagyományos fizikai bolti működést gyorsan és hatékonyan egészítette ki webáruházi értékesítéssel, ahol ez adott volt, 10-20 százalékos bevételkiesés lehetett, aki viszont nem lépett időben a webshopos értékesítés felé, ott 40-50 százalékos mínusz jöhetett össze.