A cseh, lengyel és szlovák Tescóban eladott magyar borok 12 százaléka már az együttműködés eredményeképpen létrejött Wine Concept ernyőmárka termékei. A kínálattal hamarosan a brit fogyasztók is megismerkedhetnek: a Wine Concept egyes borai ugyanis 2018 áprilisától már az Egyesült Királyságban található Tesco áruházakban is elérhetővé válnak.

A Wine Concept márka, amely egy név alatt az ország 5 bor régiójából (Balaton, Eger, Szekszárd, Tokaj, Villány) 18 különböző típusú palackozott bort kínál a vásárlóknak.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Tesco, valamint a Wine Concept Zrt. stratégiai együttműködésének célja, hogy közösen tegyenek a magyar borexport fellendítésért, egy fenntartható üzleti modellt hozzanak létre, valamint megmutassák, hogy piaci (kereskedelmi és termelői) és kormányzati szereplők hogyan tudnak hatékonyan együttműködni egy stratégiai cél elérése érdekében.

Az együttműködés keretében 2017 szeptembere óta a cseh, lengyel és szlovák Tesco áruházakban eladott magyar borok 12 százalékát a Wine Concept kínálatból értékesítette az áruházlánc, ami több mint 170 ezer palack bort jelent, míg az együttműködés kezdete óta az eladott mennyiség már eléri a félmillió palackot.

Most pedig az áruházlánc készen áll, hogy következő lépésként a Wine Concept termékek exportját kiterjessze az Egyesült Királyságra is: 2018 áprilisától a brit Tesco áruházak polcain is elérhetőek lesznek az ernyőmárka egyes tételei: egy Chardonnay és egy késői szüretelésű tokaji bor közel 400 Egyesült Királyságbeli Tesco áruházban is elérhetővé válik.