Borászok törik az utat a pálinka előtt

Családias légkörben dolgozunk, számunkra ezért mindig meghatározó a személyiség kérdése - vallja Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde Kft. társtulajdonosa és főzőmestere, aki azt is elmondta a Napinak, hogy a szakma előtt jégtörőként haladtak azok a borászatok, amelyek néhány évvel korábban már kineveltek egy olyan réteget, amely már különbséget tud tenni az ízek, az illatok és a zamatok között, képes értékelni a minőséget.
NAPI, 2009. augusztus 14. péntek, 17:36
Fotó:

- Néhány évtizede a pálinka szót gyakran az alkoholizmus szinonimájaként emlegették. Miként lehetett felszámolni ezt az előítéletet?

- Ausztriában az agrárkamara tanácsadójaként jutottam el abba a gazdaságba, amelynek tulajdonosa olyan almapárlattal kínált meg, amely korábban nem tapasztalt élményt nyújtott: gyümölcsillata és íze volt, ráadásul a hideg sem rázott ki, miután megittam. Azon gondolkodtam, miként lehetséges az, hogy 30 kilométerrel arrébb, Magyarországon még nem volt részem ilyen élményben. Ez az eset keltette fel bennem az érdeklődést a párlatkészítés tudománya iránt: szakkönyveket olvastam, szemináriumokra jártam.

- Milyen más tapasztalatokat szerzett külföldön?

- Németországban azt, hogy egy külföldi munkavállalónak gyakran a legkeményebb viszonyok között kell a maximumot nyújtania. Ausztriában, ahol az emberek mentalitása sokkal közelebb áll a miénkhez, azt láttam, hogy mindenki pontosan tudja, mit kell tennie és azt becsületesen el is végzi. Arrafelé a kézfogás felér egy szerződéssel - minálunk ezt egy kissé szabadabban értelmezik.

- A kamarai munka mellett később saját pálinkafőzdét vásárolt..

- Ausztriában lényegesen egyszerűbbek a szabályok, igaz, aki ott egyszer vét ellenük, az örökre elfelejtheti a szakmát. A párlatfőzés hobbinak indult, de bérfőzést is vállalva végül a legdrágábbak közé tartoztam Burgenlandban, mert nem voltam hajlandó a kompromisszumokra. A végeredményről ugyanis sosem azt kérdezik, hogy milyen volt a cefre, hanem azt, hogy ki főzte a párlatot. Én pedig nem adom a nevem akármihez.

- Miként került vissza Magyarországra?

- Mai társammal, Szabó Lászlóval, akivel még a szakközépiskolában kötöttem barátságot, egy osztálytalálkozón határoztuk el a cégalapítást. A rendezvény után pálinkát rendelt a társaságnak, de én nem kértem belőle. Szó szót követett, én pedig meghívtam egy burgenlandi túrára, ahol - miután megmutattam neki a legjobb borospincéket, éttermeket és párlatfőzdéket - elismerte a minőségi különbséget. Beszéltem neki a fejlesztési terveimről is, amire néhány hét múlva azt mondta: valósítsuk meg itthon az álmaimat.

Igent mondtam, mert 2001-ben idehaza még csak kétféle pálinkát lehetett inni: az aromakevert, illetve a disznóvágásoknál kínált, házi főzésű borzasztó italokat. Csak attól tartottam, nem lehet majd eladni a pálinkánkat, mert az nem lehet olcsóbb, mint Ausztriában.

A jó gyümölcs, a technológia, a minőségi csomagolóanyag itthon is drága. Az élőmunka pedig hiába olcsóbb, ha a lehető legkevesebb emberre van szükség. Társam azt monda: legyen ez az ő dolga. Innen ered a kettőnk között máig meglévő munkamegosztás, amelyben én részben az üzemvezetésért és egészében a pálinka minőségéért felelek.

- Miért éppen Agárdot választották?

- Amikor 2002-ben, százmilliós beruházással létrehoztuk az üzemet, fővároshoz közeli, gyümölcstermesztő vidéket kerestünk. Budapest közelsége nemcsak a főváros divatteremtő jellege miatt volt fontos, hanem azért is, mert így az érdeklődőknek a helyszínen is megmutathatjuk, miként készül az italunk. Az indulásnál szinte az egész szakma biztos volt abban, hogy nem térül meg a beruházás, de szerencsére az élet minket igazolt.

- Milyen érzés volt kivárni azt, amíg beindul az igazi kereslet?

- Ausztriában megtanultam: csak az a beruházás lehet sikeres, amelyben a-tól z-ig, kompromisszummentesen a minőségre koncentrálnak. Társam, aki a pénzügyi szférából érkezett, szintén hosszú távon gondolkodott. Ráadásul az üzleti és a vendéglátós világ véleményformálói körében is jó kapcsolatrendszerrel rendelkezik, ami azért kulcsfontosságú, mert a legjobb reklám még ma is a szájhagyomány. Nagy segítség volt az is, hogy jégtörőként haladtak előttünk azok a borászatok, amelyek néhány évvel korábban már kineveltek egy olyan réteget, amely már különbséget tud tenni az ízek, az illatok és a zamatok között, képes értékelni a minőséget.

- A pálinka esetében önök gyakorlatilag piacot teremtettek. Mit szól a konkurencia megjelenéséhez?

- Őszintén örülök annak, ha egy minőségi italokat előállító versenytárs jelenik meg a piacon. Emiatt is kezdeményeztük a Pálinka Céh megalakítását és szervezünk minden évben tanulmányutakat, tanfolyamokat. Volt, hogy a versenytársaink azt kérdezték egymástól: milyen hasznuk van ebből az agárdiaknak? Ha tőlem kérdezték volna, azt mondom: egy fecske nem csinál nyarat. Mi is csak akkor tudunk előrelépni, ha egyre több emberben alakul ki a minőségi pálinka iránti igény. Ezt az edukációt egyedül képtelenek lennénk elvégezni. Az egészséges verseny pedig jót tesz a szakmának, jót a fogyasztónak.

- Milyen versenyelőnyt jelentett az, hogy a pálinka név eredetvédett lett az EU-ban?

- Ezzel egyértelművé vált, hogy mi tekinthető pálinkának. Megszülettek azok a keretek, amelyeket a szakmának kell megtöltenie tartalommal. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a pálinka csak idehaza tűnik világhírűnek. Ausztria négy tartományában is használhatnák ezt az elnevezést, mégsem teszik, mert megvan a jól bevezetett elnevezésük erre az italra. A szakmának pedig idehaza is nagyon sok teendője van még azért, hogy ez a nemes termék a helyére kerüljön. Ezért koncentrálunk mi is a magyar piacra, ahol a termékeink 97 százalékát értékesítjük a viszonteladókon keresztül.

- Több aranyérmet is szereztek már a gyümölcspárlatok világbajnokságának tekintett ausztriai Destillatán. Mit ér ez, ha nem az export növelése a cél?

- A termékeink egyikén sem szerepelnek az elismerések, mert az én megítélésem szerint mindegyik világbajnok. Ugyanakkor nem tartom magam tévedhetetlennek és tudom, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy független szaktekintélyektől egy vakteszt eredményeként visszajelzést kapjunk arról, hogy valóban jó irányban haladunk.

- Milyen szempontok alapján választották ki a csapatot?

- Először főzdevezetőt kerestünk. Olyan férfit, aki tisztában van az élelmiszer-ipari követelményekkel, de nem dolgozott még a szakmában, mert nem akartunk a rossz beidegződések megszüntetésével foglalkozni. Néztük, mennyire terelhető, mennyire elkötelezett a munka iránt. Így találtunk rá Kaizer Gáborra, akit mi neveltünk a magunk képére és ma már egyenrangú társ a munkában.

- A többi munkatárs kiválasztásakor milyen szempontokat követtek?

- A látogatócentrumban és a főzdében tizenegyen vagyunk. Családias légkörben dolgozunk, számunkra ezért mindig meghatározó a személyiség kérdése. A főzdét tekintve ezért is állandó a csapat és végre a vendéglátó részen is megtaláltuk a stabil embereket.

- A riport idején, késő este is a főzéssel foglalkozik. Milyen vezetőnek tartja magát?

- A munkában és a minőségben hiszek. Abban, hogy a személyes példaadás a többiek számára is utat mutat. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy hét év alatt a mennyiséget illetően elértük azt, amit terveztünk: tavaly 105 ezer palack előállítására volt képes az üzem, az újabb beruházásunkkal az idén már 150 ezer palackot tudunk előállítani úgy, hogy a mennyiség nem megy a minőség rovására. Ehhez persze a beszállítókkal is össze kellett csiszolódni, akik ma már pontosan tudják, mire szövetkeztünk. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt időszakban sem csökkent a forgalmunk.

- Az üzleti életben mit tart a legfontosabbnak?

- A megbízhatóságot, a folyamatosságot, az őszinteséget.

Meichl Zoltán

HOZZÁSZÓLÁSOK