"Eszetlen drága borokra számítottam, mivel fesztiválról van szó, de szerencsére nem így lett. Amit eddig ittam, azok jók is" - mondta a Budai Várban csütörtöktől vasárnapig tartó borfesztivál egyik látogatója, a Napi.hu szerkesztőségi blogjának, a Bukszának.

A helyszínen és online megvehető napi belépő 3400 ezer forint, mindenki kap egy poharat, amely az ehhez járó nyakba akasztható vászon szatyorban tartható. A fesztivál készpénzmentes, érintős kártyával vagy a helyben kiváltható fesztiválkártyával lehet fizetni, amelyre a töltőpontokon lehet pénzt feltölteni. Utóbbi kártya letéti díja 500 forint, ezt visszakapják, amikor leadják a kártyát. A kártyán lévő megmaradt összeg szintén visszajár. Több mint száz 100 bódé kínálatából lehet válogatni. Jellemzően persze borokat, de vannak sajtosok, hamburgere süteményes pavilon is.A legtöbb bódé mellett vannak asztalok, székek, azaz nem kell állva inni és jótékonykodni is lehet, mégpedig a borfogyasztással lehet autista művészeket támogatni. A fesztiválon a hétvégén különböző programok, például koncertek is lesznek.

A nem teljes körű árkörképünk alapján erre számíthatnak a látogatók:

• 1 deci bor 400 forintról indul, a jellemző ár azonban 500-800 forint között szóródik, igaz, lehet féldecis adagot is kérni több standon
• 1 sajttál 2500 forinttól kaphat, aki a siklóhoz közeli bejáratnál található sajtosoknál vásárolna érdemes szétnéznie, mert az egyik helyen a sajttál 4 ezer forint, a másiknál a látszólag hasonló adag csak 2500 forint
• 1 kávé 500 forint, a tejes változat 600 forint, de nem kérnek plusz pénzt, ha valaki rizstejjel vagy más tejhelyettesítővel kéri
• 1 bonbon 200-300 forint
• 1 hotdog 1500 forintról indul, a hamburger pedig 2000 forintról.

Címlapkép: Az autista lakóotthonokban élőknek művészetterápiás foglalkozásokat tartó Autistic Art Alapítvány standja látható, az ott kapható borospalackok pedig címkéin pedig autista művészek rajzai szerepelnek.