Ebből 105 milliárd forintot a GOP eredetileg is legjelentősebb, mintegy 237 milliárd forintos keretű vállalkozásfejlesztési prioritása kapott, hatmilliárd pedig a kockázati tőkeprogram eredetileg 35 milliárd forintos keretét emeli. Idén a válságkezelés jegyében bevezetett változások és könnyítések - például a biztosítékadás mentességének 25 millió forintos határa vagy az általánosan és visszamenőleg 40 százalékos előleg-igénybevételi lehetőség - érezhetően megmozgatták a pályázókat, a legnépszerűbb mégis az év elején közzétett felhívásokból a kkv-k technológiafejlesztésére kiírt pályázat és az automatikus elbírálás lehetősége volt.

Az automatikus elbírálást ezért több felhívásra is kiterjesztik majd, elsőként az augusztus 31-től pályázható vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem felhívásánál, de már vizsgálja az irányító hatóság azt is, hogy más pályázatoknál (például a kutatás-fejlesztési projekteknél) hogyan lehetne bevezetni.

A technológiafejlesztési felhívást azonban még májusban fel kellett függeszteni, mert három hónap alatt többszörösen túligényelték a 18 milliárd forintos eredeti keretösszeget. Összesen 61 milliárd forintnyi forrásigényt jeleztek a pályázók, a több mint 3200 pályázat feldolgozása pedig akkora többletmunkát jelentett a közreműködő szervezetnek, hogy nem tudták tartani az önként vállalt, a törvényinél rövidebb elbírálási határidőt. Mostanra azonban ledolgozták a hátrányt és javában zajlanak a szerződéskötések - mondta Ormosy Gábor, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (Mag Zrt.) vezérigazgatója.

Az elsöprő érdeklődésben persze szerepe volt annak is, hogy kibővült a pályázói kör a középvállalkozásokkal, szélesedett a támogatható tevékenységek köre, miközben nemcsak a támogatásintenzitás emelkedett, de a pályázónként igényelhető összeg is. Előbbi 50, illetve a 33 leghátrányosabb régióban 70 százalékra, utóbbi pedig 50 millió forintra. Az érintett kör számára is elérhetővé vált az előlegigénylés lehetősége. A beérkezett pályázatok közül a legtöbbet, 2575-öt 40-50 százalékos támogatásintenzitás mellett adták be, több mint 44,7 milliárd forintot igényelve. A leghátrányosabb helyzetű térségekben megvalósítandó projektekre 539-en pályáztak, több mint 13 milliárd forintot igényelve. Augusztus végéig 1712 pályázatnál ítéltek meg összesen 33,79 milliárd forintot.

Október közepétől módosított feltételek mellett nyitnák újra a felhívást: csak a mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak, a 15 milliárd forintos keretből pedig egy pályázó legfeljebb 20 millió forintot nyerhet el - mondta Kocsis Magdolna, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) gazdaságfejlesztési programokat irányító hatóságának vezetője. A módosítást egyebek közt az indokolja, hogy a tapasztalatok szerint a középvállalkozások többnyire 50 millió forintnál nagyobb beruházásokhoz kérnek támogatást. Az eddigi tapasztalatok alapján a 15 milliárd forintos keretből 1000-1500 vállalkozás juthat így támogatáshoz. A régió fejlettségétől függően a technológiai beruházás 35-50 százalékát lehet a támogatásból fedezni. Az elnyert összeg 40 százalékát a szerződéskötéstől számított 15 napon belül átutalja a Mag Zrt.