A korábbi hónapokhoz képest a május már kedvezőbben alakult, egész hónapban 22 ezer utasuk volt, ami a tavaly májusi 1,5 millió utashoz képest 98 százalékos visszaesés.

Januárban 153 úti cél volt elérhető Budapestről, ez áprilisban két-három városra szűkült és jelenleg mintegy 20 városba lehet utazni. Júniusban is több, jellemzően európai fővárosba indulnak újra járatok, és júliusra várják az Öböl-menti légitársaságok és a kínai járatok újraindulását - mondta Valentinyi Katalin, a BA Zrt. kommunikációs vezetője az MTI beszámolója szerint.

A járvány előtt, a tavalyi 16 millió után idénre 17 milliós utasforgalmat vártak 2020 egészére, most ennek a felével, 8-9 millió utassal számolnak. Az utasforgalom a járvány előtti volument a várakozások szerint 2022 végén, 2023 elején érik majd el.

A BA azt kéri, hogy az utasok egyedül lépjenek be a terminálépületbe és az online check-in, illetve az önkiszolgáló poggyászfeladó-rendszert használják. A reptéren rendszeres a fertőtlenítés, a fertőtlenítő takarítás, a munkatársak maszkot viselnek, kézfertőtlenítőket helyeztek ki, azokat folyamatosan újratöltik és csak minden második székre lehet leülni a terminálokon - sorolta a szóvivő.