Napról napra csak rögtönöznek a magyar kkv-k

A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások döntő többségénél még nem alakultak ki elkülönült vezetői funkciók, így szinte minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul - derült ki a Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével zajlott kutatásából.
Domokos László, 2018. november 27. kedd, 10:42
Fotó: Pixabay

Az átlagosan 10-49 főt foglalkoztató, nettó 200 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező magyar cégek vezetőinek 52 százaléka nem tekinti magát tudatosan megszervezettnek: vagyis a jelenlegi struktúra a napi munka során, fokozatosan alakult ki, nem pedig tudatos szervezetfejlesztés eredményeképpen.

A vállalkozások több mint felénél jellemző, kisebb mértékű strukturáltság egyik velejárója, hogy gyakran nem alakítanak ki vagy töltenek be külön vezetői pozíciókat az egyes területükre. E feladatköröket a tulajdonos, illetve az első számú vezető látja el, akire így egyszerre több kizárólagos feladat hárul. Gazdasági, pénzügyi vezető például csak a megkérdezett vállalkozások mintegy 40 százalékánál van, hr-vezetőt pedig csak a cégek 5 százaléka alkalmaz.

A kulcsügyfelekkel a kkv-k harmadánál kizárólag a tulajdonos tartja a kapcsolatot, és ugyanilyen arányban hárul az első számú vezetőre a napi munka szervezése és felügyelete is. De ezen kívül is alig van olyan vezetési, tervezési feladat vagy döntés, amelybe a kkv-k vezetői ne folynának bele személyesen.

Az is gyakori, hogy az első számú vezetőt senki nem tudja helyettesíteni: ha szabadságra megy, vagy más okból kiesik a munkából, a cégek tizedénél elhalasztják a folyó munkákat és döntéseket, további 50 százalékuknál pedig esetleges a helyettesítés.

A cégvezetők leterheltségéből adódóan sok stratégiai kérdés háttérbe szorul. Így például üzleti terv a vállalkozások több mint 40 százalékánál egyáltalán nem készül, további 30 százalék pedig csak az adott üzleti évet tervezi meg előre. Piaci és versenytárselemzést a cégek fele készít kisebb-nagyobb rendszerességgel, azonban a vállalkozások ötödénél semmilyen üzleti elemzésre nem került sor az elmúlt öt évben.

A cégvezető mögött álló csapat nagyban meghatározza a vállalat kilátásait, érdemes ezért a tudatos szervezetfejlesztésbe fektetni. Ez nemcsak a cégek hatékonyságán és versenyképességén javíthat, hanem a cégértéken is, ami a kkv-szektorban sok szereplőt érintő, generációváltás kapcsán is fontos kérdés - mondta Mata Erika, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

HOZZÁSZÓLÁSOK