Telt ház lesz Somogy megyei Marcaliban, legalábbis ami a boltláncok helyi rivalizálását illeti. A városban már hosszú évek óta ott van a Penny Market, a Spar, a Tesco és legutóbb 2012 novemberében a Lidl is üzletet nyitott, most pedig az Aldi is célba vette a Balatonhoz közeli települést.

Mennyit adnak?

Az Aldi honlapja szerint még toborozzák a munkaerőt, az üzlet kialakítása pedig több mint három hónapja kezdetét vette. A múlt héten már parkosítottak és a cégtáblát is kihelyezték az áruház előtti parkolóba. A kereskedelmi egységet egy néhány évvel ezelőtt bezárt Spar-üzlet helyén alakítják ki (a Sparnak két üzlete volt a városban, de az egyiket kénytelen volt bezárni) a Noszlopy Gáspár utcában, ami a város határában álló Tesco és a városközpontban működő Lidl áruház között körülbelül félúton helyezkedik el.

A marcali üzletben dolgozók az Aldi álláshirdetése szerint 25-35 órás heti munkáért kezdetben 202-282 ezer forint bruttó fizetést kaphatnak, ez nettóban 134-188 ezer forintot jelent. Ez megegyezik a boltlánc 2020-ra ígért fizetéseivel, minden Aldiban ennyi az alapbér, a kiemelt üzletekben valamivel többet kaphatnak a dolgozók.

Ki lesz a szomszéd?

Az Marcaliban lévő Aldi-üzlet melletti kisebb egységben - egy korábban szintén bezárt helyiségben - a Rossmann nyit boltot Marcaliban - írta a helyi hírújság, a Marcaliportál.hu. Az állásportálokon megjelent hirdetmények alapján a Rossmann is keresi az alkalmazottakat az új üzletébe, de a drogérialánc az Aldival ellentétben nem árulja el, mekkora fizetést kínál az érintetteknek. A  Rossmann egyébként már jelen volt Marcaliban, de az előző válság nyomán bezárta üzletét, míg versenytársa, a Drogerie Markt azóta is talpon van és kereskedik a kisvárosban.

Még sok üzlet jöhet

Az Aldi egyébként nemrég új boltot adott át a közelben, a Marcalihoz közel lévő Keszthelyen június végén végén nyitott boltot a cég, amelynek jelenleg 145 egysége van Magyarországon.

A következő időszakban újabb boltok nyílhatnak,  a boltlánc ugyanis középtávon 200-250 bolt megnyitását tartja reális célnak. Azt egyelőre nem lehet tudni, legalábbis hivatalos tájékoztatást arról nem adott a társaság, hogy a kiskereskedelmi adó miatt visszafogná a terjeszkedést.