Emelkedőn maradt tavaly a jelenleg több mint húsz áruházat fenntartó magyar Decathlon sportáruházlánc.

Duplázás

Az Auchan-csoporthoz tartózó cég - a Tízpróba Magyarország Kft. - nettó bevétele az Opten céginformációs adatbázisa szerint 2019-ben meghaladta a 64 milliárd forintot, ez 5 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi 61 milliárd forint.

Ez egyben azt jelenti, hogy 2015-höz képest lényegében megduplázta a forgalmát a boltlánc, azt az évet ugyanis közel 35 milliárd forintos bevétellel abszolválta.

Mennyit lehetett keresni?

A nyereség éves szintén a bevételnél jóval nagyobb mértékben nőtt: 2019-ben a nettó eredmény 3,3 milliárd forintra rúgott, ez 18 százalékos emelkedésnek felel meg a 2018-ben elért majdnem 2,8 milliárdos összeghez képest.

A beszámolóból kiderül, hogy a decathlonos dolgozók átlagbére 2019-ben havonta bruttó 357 ezer forintot tett ki, ez nettóban - kedvezmények nélkül - 238 ezer forintnak felel meg. Ez az összeg csak a céges átlag, a bolti dolgozók ennél kevesebbet kapnak, mert az összeget felhúzza a cégvezetésben dolgozók magasabb bére. Egy bolti csapatvezetőnek a bruttó bére 360 ezer forint, az úgynevezett sporttanácsadóké havi bruttó 238-258 ezer forint a boltlánc jelenlegi álláshirdetései szerint.

Járványhatás?

A Decathlon a koronavírus-járvány miatt március végén zárta be magyarországi üzleteit, majd az enyhítések életbe lépése után, májusban megnyitotta azokat.

A cégadatokból az is látható, hogy a járvány miatti kényszerszünet alatt jelentős elbocsátásokra nem került sor, igaz, azért csökkent a létszám. Az Opten-adatok szerint ugyanis májusban 1227 főnek adott munkát a boltlánc, ez a járvány előtti szinthez képest 24 fős, tavaly májushoz képest  februárhoz képest 43 fős csökkenést jelent, azaz 2, illetve 3 százalékkal mérséklődött az összlétszám.