Önti a pénzt Magyarországra az Ikea

Több mint 8 százalékkal növelte árbevételét tavaly a magyar Ikea, az online boltban pedig egy-egy vásárlás során több mint 57 ezer forintot költöttek a vevők. A svéd cég közel 21 milliárd forintot tervez elkölteni a következő három évben.
Csernátony Csaba, 2021. január 28. csütörtök, 11:26
Fotó: Reuters

A koronavírus-járvány okozta nehéz piaci környezetben is növekedéssel zárta a múlt évet a magyar Ikea - közölte a cég csütörtökön.

 

  • Az árbevétel 8,5 százalékkal 98 milliárd forintra emelkedett éves szinten.
  • Egy-egy online vásárlás során a vevők több mint 57 ezer forintot költöttek, ez a triplája az áruházi vásárlások átlagának.
  • Tavaly összesen több mint 24 eze konyhát, közel 37 ezer kanapét adott el a cég.
  • A magyar Ikea-áruházakba 6,2 millióan látogattak el és 3,5 millióan alkalommal vásároltak.
  • Az Ikeánál 13 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma.
  • A cég éttermei összesen 1,8 millió hotdogot és 830 ezer adag húsgolyót adtak el.
"A koronavírus járvány és a társadalmi távolságtartás érezhető átalakulást hozott a vásárlói szokásokban az online vásárlások javára, amelynek következtében e-kereskedelmünk az előző évhez képest megduplázódott. Új kiszállítási és átvételi lehetőségeket vezettünk be, hogy vásárlóink egyszerűbben juthassanak hozzá a megvásárolt Ikea termékekhez" -

- mondta Mounia El Hilali, a cég regionális kereskedelmi vezetője (magyar-cseh-szlovák régió).

Az online vásárlások iránti igények miatt a következő három év során az Ikea közel 21 milliárd forintos beruházást tervez. Fejleszti az online bolt rendszerét és újabb átvételi három átvételi pont nyílik Közép-, Délnyugat- és Kelet-Magyarországon.

Az cég emellett új, fenntartható szolgáltatásokat vezet be. Többek között minden áruházban kialakít egy olyan helyszínt (Circular Hub), ahol az újrahasznosítás és a másodkézből származó, kedvező áron kínált bútorok korábbinál is szélesebb választékával szeretne még több vásárlót elérni. Emellett eszközöket és pótalkatrészeket biztosít a vásárlók számára, valamint megosztja velük azokat az ismereteket és ötleteket, melyek segítségével bútoraik életciklusát még hosszabbá tehetik. Az úgynevezett  Circular Hub-ok 2021 folyamán nyílnak meg a magyarországi áruházakban.

HOZZÁSZÓLÁSOK