Több mint nyolcezer autóbusz fut ma Magyarországon, ennek jelentős része, több mint hatezer a közösségi közlekedésben, városokban vagy városközi forgalomban. A következő időszakban szeretnék ezeket az autóbuszokat modern járművekre cserélni. Ezért a kormány intenzív egyeztetéseket folytat a magyar buszgyártókkal, és ezeken kiderült, hogy sem a gyártókapacitás, sem az autóbusz-technológia nem akadálya a hazai igények kielégítésének - véli a miniszter.

A miniszter a technológiaváltás nagyon fontos elemének nevezte, hogy a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokban három év múlva már csak olyan buszokat helyeznének üzembe, amelyek elektromos meghajtásúak, környezetkímélők vagy bizonyos feltételek mellett gázhajtásúak, de semmiképpen sem dízelmotorral hajtottak.

Az Ikarus nagyon jókor érezte meg, hogy komoly technológiaváltás várható a buszgyártásban, és előtérbe kerülnek az elektromos hajtásláncok, mert már most rendelkeznek ilyen autóbusszal - mondta Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke. Kína egyik legnagyobb cégével közösen fejlesztett elektromos járművük egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére képes, amely tudomásuk szerint egyedülálló a világon.

Arról is tárgyalnak a miniszterrel, milyen irányba fejlesszék az elektromos buszukat, illetve tájékoztatja arról, mely fejlesztési feladatokat tudják bevállalni nem csak a saját maguk, hanem más hazai autóbuszgyártók számára is. Már most dolgoznak azon, hogy a 250 kilométeres, elektromos hatótávot legalább 800-ra növeljék.

Megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából leágazó 13-as és 81-es, továbbá a 63-as főút kétszer kétsávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között - közölte az MTI szerint Palkovics László. Az előkészítő munka most kezdődik, s része annak a 3200 milliárd forintos útfejlesztési programnak, amit a kormány nemrégiben elindított. A programnak három alapelve van: minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határokig, a megyei jogú városok között autópálya vagy autóút biztosítja az összeköttetést, illetve a gyorsforgalmi úthálózatnak bármely településről harminc perc alatt elérhetőnek kell lennie.