Bye-bye Budapest - a parlament képével búcsúzik az Uber

Vasárnap 12-kor felfüggesztett budapesti szolgáltatását az Uber.
Napi.hu, 2016. július 24. vasárnap, 12:38
Fotó: Napi.hu

A közösségi alapon működő személyszállítást biztosító amerikai Uber vasárnap 12-órától nem működik a Budapesten. Az Uber-alkalmazást használók is ezzel az üzenettel találkozhatnak a mobiltelefonjukon, az üzenethez pedig a Parlament képét csatolta a cég. A Facebook-oldalán pedig azt írják: "Az Uber a világ számos országában elérhető, Budapesten mégis fel kell függesztenünk a működést!Köszönjük a rengeteg támogatást Nektek, Ti vagytok a legjobbak!"

Másfél hét

A társaság másfél héttel ezelőtt - június 13-án - jelentette be, hogyjúlius 24-én délig tart a történetük Magyarországon. Fekete Zoltán, az Uber magyarországi vezetője akkor azt mondta, hosszas mérlegelés után döntött így a cég. a társaság szerint hiába a több ezres támogató tábor és az 1200 sofőr, mégis született egy tiltó törvény.

"Az elejétől folyamatosan kerestük a párbeszédet, több alkalommal tettünk konkrét javaslatokat arról, hogyan működhetnénk ezek a szolgáltatások. A korábbi szabályozás arra a korra íródott, amikor még vezetékes telefon sem volt itthon" - mondta a felfüggesztés bejelentésekor az igazgató, aki szerint hiába akartak együttműködni, zéró hajlandóság mutatkozott erre a hatóság részéről. A korábbi, Ubert ért vádakkal kapcsolatban elmondta: sok lépést tettek, hogy minden előírásnak megfeleljenek, így e-számlát állítottak ki, beszerezték a személyszállítói engedélyeket, mára már minden sofőr rendelkezik ilyen engedéllyel. Biztosítva is vannak az utazásaik, 1,3 milliárd értékben. (Itt olvashat részletesen az Uber távozásáról, a budapesti búcsú nemzetközi visszhangjáról és az többi uberes témáról.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

acsiba1, 2016.07.25 07:40

Mennyi ado fizetett be az Über ? morzsákat sem a bevételei után. A csucs kopaszi gát békásmegyer himzö u 18340 január01 hajnali 2ora 15 p . 5.5 szorzo.Az korrekt biztos.
Köszönjük !!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html