A BKK és a BKV akkor tudja átvenni az új villamosokat, ha azok 100 százalékosan megfelelnek a szerződésnek és a hatósági előírásoknak, és a gyártóval zajló folyamatos tárgyalásokon ezért mindent meg is tesz. A cél, hogy mielőbb használatba vehessük a korszerű járműveket, és a beszerzési forrást jelentő uniós támogatás is felhasználható legyen" - írta a BKK közleményében.

A BKK 2017-ben és 2018-ban - a már Budapesten közlekedő negyvenhét villamos szerződésében szereplő opciós lehetőség, azaz vételi jog alapján - összesen huszonhat CAF szerelvényt rendelt meg a spanyol gyártótól, amelyek közül kilenc 2019-ben és 2020-ban már megérkezett Budapestre.

Ezek átadás-átvétele azonban azóta sem történt meg, mert bizonyos műszaki részletekben nem felelnek meg a szerződésben foglalt feltételeknek. Ugyan egyes hibákat a gyártó már kijavított, másokhoz azonban további egyeztetések, független szakértői vélemények szükségesek.

A BKK, a BKV, és minden Budapesten közlekedő határozott érdeke, hogy a sok milliárd forintos értéket képviselő járművek hibák, garanciális problémák nélkül legyenek átvéve, hiszen évtizedek múlva is szolgálniuk kell majd a fővárosban közlekedőket - közölték a fővárosi közlekedési társaságok. Eközben a spanyol gyártó folyamatosan szállítja Budapestre a megrendelt járműveket, amelyek előírt tesztjei és próbafutásai jelenleg is zajlanak - olvasható a közleményben.

Vitézy aggódik

A villamosok beszerzését szinte teljes egészében az unió állta, ha a villamosokat nem tudják időben forgalomba állítani, elveszhet az uniós támogatás és a villamosokat a fővárosnak a saját költségvetéséből kell majd kifizetnie - fejtette ki aggodalmát pénteken a Népszavának Vitézy Dávid, a kormány által idén létrehozott Budapest Fejlesztési Központ) vezérigazgatója, akik annak idején még a BKK vezérigazgatójaként kötötte meg a szerződést a spanyolokkal. Érthetetlennek tartja, hogy a fővárosi közösségi közlekedés versenyképességét javító, az utasok elégedettségét kiváltó villamosokat miért nem sikerül üzembe helyezni. Vitézy nem tud róla, hogy az új villamosok bármiben is különböznének az első 47 darabtól - írta a lap.