Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idén novemberben, több mint 1600 Edenred-felhasználó megkérdezésével készült kutatásban arra keresték a választ, hogy miként érintették a járványhelyzet társadalmi és gazdasági hatásai a juttatási rendszerekkel szembeni elvárásokat Magyarországon. A felmérés adatai rávilágítottak arra, hogy a megváltozott körülmények között megnőtt a családtagok támogatását szolgáló lehetőségek szerepe, ugyanakkor a válaszokban a meglévő támogatási rendszerek hiányosságai is kiütköztek.

Miközben a jelenlegi helyzetben kevesebben és kevésbé tudják igénybe venni például a rekreációra, a szabadidő aktív eltöltésére irányuló juttatásokat, az érdeklődés az olyan megoldások felé fordult, amelyek a családtagok támogatását teszi lehetővé, sőt ösztönzik azt - derült ki a HR Portál által szervezett Fókuszban a megélhetési juttatások! című kerekasztal-beszélgetésen.

Fata László juttatási szakértő szerint a 2020-as és a 2021-es év is azt várja a munkáltatóktól, hogy folyamatosan, mégis professzionálisan alkalmazkodjanak a dinamikusan változó helyzethez: Az "improvizációhoz" elengedhetetlen, hogy előre fel legyünk készülve az egyes lehetőségekre. Nem csak az üzleti környezet, hanem a munkavállalói igények is folyamatosan változhatnak. Egyik héten az otthoni iroda kialakítása, a következőn az egészség, majd aztán a nehéz helyzetbe került családtagok segítése lehet a munkavállalói fókuszban. A szakértő szerint a jó juttatási csomag összeállításához munkáltatói célok és a munkavállalói igények összehangolása a kulcs. Így a siker záloga, hogy az adott üzleti környezetben a munkáltató megismerje az éppen aktuális munkavállalói igényeket, és saját céljai mellett ehhez igazítsa a kínálatot.

A kutatás alátámasztotta, a megkérdezettek - döntően aktív munkavállalók - 72 százaléka jelenleg is támogatja egy vagy több családtagját (főként a gyerekeket, a házas- és élettársakat, illetve a szülőket), ugyanakkor a támogatott családtagokkal a szűk többség (53 százalék) nem él közös háztartásban. A támogatás fő formája a családtagok részére végzett bevásárlás, de gyakori a készpénz, illetve átutalás formájában nyújtott segítség is. Erre a válaszadók zöme a jövedelmének 5-20 százalékát költi, de egytizedük esetében 50 százalék fölött van a családtagok támogatására szánt jövedelemarány. Azok esetében, akik szívesen segítenének ezen a módon a családtagjaiknak - és szükség is lenne rá a családjukban - a legtöbben (31 százalék) azért nem teszik, mert nem telik rá. A támogatottak a segítséget jellemzően élelmiszerre, ruhára, gyógyszerre és rezsire költik, vagyis ezek a családtagok közötti transzferek láthatóan az alapvető szükségletek kielégítését szolgálják, és például egy rugalmas, kártyás juttatási megoldás útján is fedezhetőek lennének.

A válaszadók csaknem kétharmada szerint a munkáltatónak is feladata a munkavállalók családtagjainak támogatása, 77 százalékuk - ha lehetősége lenne rá - szívesen választana olyan juttatási formát, amelyet közvetlenül megoszthat a családtagjaival, négyből hárman pedig olyan munkahelyen szeretnének dolgozni, ahol adott ez a családközpontú juttatási forma.

Van, ahol már elérhetők ezek a bónuszok

A Swietelsky Magyarország 2021-ben is olyan béren kívüli juttatásokat igyekszik biztosítani a munkavállalói számára, ahol - akár a SZÉP kártyán, akár az Egészségpénztáron, vagy akár az Iskolakezdési támogatáson keresztül - közvetlenül vagy közvetetten a családtagokat is tudja támogatni - hívta fel a figyelmet a panelbeszélgetésen Zóka József, a Swietelsky Magyarország Kft. hr-vezetője.

Az Edenred részéről mindent megteszünk, hogy a munkavállalói igény a legkisebb energiabefektetéssel realizálható legyen: létrehoztunk speciális termékeket, körbejártuk az adókörnyezetet, dolgozunk az adminisztrációs teher csökkentésén, de tény, hogy a döntés maga és a megvalósítás egy újabb erőpróba lehet a hr-eseknek - összegzett Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.