Sokan bíztak abban, hogy a szokásos őszi adóváltozások során némiképp a cafeteriát érintő kemény változások is enyhülhetnek., azonban a kormány véglegesnek tekinti a cafeteria új, már elfogadott szabályozását. A szakszervezet szerint kétmillió dolgozó bukik évente 90 ezer forintot - olvasható a portálon.

A kockázati biztosítások és a korábban egyes meghatározott juttatásként adóköteles díjú biztosítások adókötelezettségére a 2018. december 31-én hatályos szabályokat a 2018-ban kezdődő biztosítási évre - de legfeljebb 2019. december 31-éig - megfizetett biztosítási díjakra lehessen alkalmazni. Magyarul: az évforduló időpontjáig kedvező adózás mellett maradhatnak fenn a szerződések.

Fata László éppen ezért azt tanácsolja a cégeknek, hogy éljenek annak lehetőségével, hogy az idén indított, de 2019-re is átlógó biztosítási évekre még alkalmazhatók az adómentességi szabályok. A hozzá érkezett kérdések alapján kiemelt még néhány tételt, aminél kicsit kinyújtható a kedvezményes időszak.

Ha a munkáltató 2018 végén kiadja a 2019-re érvényes éves helyi bérletet, akkor az még az idei szabályok szerint adózik akkor is, ha jövőre utazik vele a munkavállaló. Fata szerint hasonlóan érdemes figyelni a kulturális belépők időzítésére. Ha valaki nem használta ki az idei 50 ezer forintos keretét, akkor év végén akár 2019-es fesztiválokra, előadásokra, koncertekre szóló jegyeket is vehet még adómentesen.

A munkáltatói hitel túlélte a rendszerváltást, de most elvérzik

Amire viszont az Azénpénzem.hu szerint mindenképpen érdemes odafigyelniük a cégeknek és dolgozóiknak, az a lakáscélú támogatás (ami a legnagyobb múltú béren kívüli elemnek tekinthető - már 1990 előtt is létezett -, megszüntetése pedig kifejezetten meghökkentő fejlemény az önmagát családbarátnak kikiáltó kormány részéről). A munkáltatók adhatnak dolgozóiknak - a méltányolható lakásméret szabályait betartva - 5 millió forintig hitelt.

Egy átlagos, 390 ezer forintos cafeteria estén évi 175 ezer forinttal jár rosszabbul az a lakáshitelt választó dolgozó, aki bérként kapja meg a juttatást jövőre - számolta ki Fata.

Ez nyújtható törlesztési támogatásként is, szintén 5 millió forintig. További szabály viszont, hogy az így adott juttatás az érték 30 százaléka lehet 5 év alatt. Ám a dolog ügyintézése sem annyira egyszerű, az aligha fér bele az évből még hátralevő időbe. A következő évre áthúzódó juttatás pedig munkabérként adózik, vagyis: egyetlen évnyi támogatást lehetne így nyerni - szemben a munkáltatói hitellel, ahol a teljes 5 millió forint adható még az idén.