A 39 éves szakember a Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karán szerzett diplomával a CIB Bank vállalati üzletágának értékesítési területén helyezkedett el még 2001-ben, majd hét évvel később a sales csapat vezetését bízták rá. A 2008-as válságot követően előbb a vállalati kockázatkezelés intenzív és preventív ügyfélkezelést végző területét vezette, majd a kis- és középvállalati (kkv) követeléskezelést irányította.

Győr Tamás a pályafutását 2011 márciusától az Erste Banknál folytatta, ahol 2015 júniusától 2018 végéig a vállalati üzletág üzletfejlesztési vezetője volt. Onnét került újra vissza a CIB Bankhoz.