A teljes átfogó jövedelem 359 millió forint nyereség volt, a 2019-es 323 millió forintos veszteség után. A társaság jelentése szerint az adózott eredmény 1,374 milliárd forinttal nőtt tavaly az előző évihez képest. Ennek oka, hogy a nem-élet szegmens egyedi adózott eredménye 786 millió forint veszteség lett az egy évvel korábbi 1,299 milliárd forintos veszteséggel szemben, az élet szegmens egyedi adózott nyeresége a 2019-es 737 millió forintról 1,675 milliárd forintra nőtt.

Az élet szegmens 2019-es egyedi eredményét 1,057 milliárd forinttal rontotta a Konzum-Opus átalakulás után realizált árfolyamkülönbözet. Ennek a jelentős egyszeri tételnek a hatását figyelmen kívül hagyva az élet szegmens 118 millió forinttal alacsonyabb egyedi adózott eredményt ért el 2020-ban, mint egy évvel korábban.

Tavaly a biztosítási díjbevétel 19,319 milliárd forint volt, 3 százalékkal kevesebb az előző évinél. Az élet szegmensben az új szerzés 28 százalékkal csökkent az előző évihez képest, ez elsősorban a koronavírus-járvány hatásaival magyarázható a jelentés szerint. Kiemelték ugyanakkor, hogy a társaság díjbevételeire eddig a járvány nem gyakorolt jelentős hatást.

Jelezték azt is, hogy csoport gyors intézkedéseket hozott, illetve hajtott végre már tavasszal a járvány miatti rendkívüli helyzet hatásainak ellensúlyozására. Emellett közölték, hogy megkezdődött egy stratégiai munka, amely a csoport működését új dimenzióba kívánja helyezni és az új keretben nemzeti biztosítóként kívánja kihasználni a működésében rejlő növekedési potenciált.