Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Bár az egyes rendszerhibákat az érintett mobilszolgáltató és az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. (EME) vizsgálja ki, az üzemzavar elhárításáért már közösen lépnek fel a szolgáltatásban közreműködő cégek, arról pedig az EME-vel kötött szerződés rendelkezik, hogy az egyes hibák vonatkozásában kit milyen felelősség terhel.

A rendszer leállása miatt - erre két hete, a reggeli időszakban volt példa - tehát elvileg nem érheti kár az autósokat, a parkolóellenőrök sem büntethetik meg őket. Ha valaki mégis színes zacskót találna a szélvédőn, akkor az EME irodáihoz fordulhat. Az említett rendszerleállást illetően úgy tudjuk, mindenkinek törölték a büntetését, aki még aznap személyesen felkereste valamelyik irodát. (A további érdekérvényesítési lehetőségekről tájékoztatást kértünk az EME Zrt.-től is, ám válaszuk lapzártánkig nem érkezett meg.)

Úgy tudjuk, van olyan vitás eset, amelynek során egy áprilisi parkolás érvényességét a mai napig nem sikerült bizonyítani, mert az érintett mobilcég mindeddig nem tudta azonosítani a tranzakciót a rendszerben. A mobilcégek közös álláspontja szerint ilyen elvileg nem is fordulhat elő. A szolgáltatók közölték: a parkolási információk meghatározott ideig, de akár hónapokra visszamenően is kereshetők a rendszerben mind a tranzakció azonosítója, mind az ügyfél telefonszáma alapján.