Januártól is zavartalanul intézhetik majd bankszámla-ügyleteiket a Postaszámlával rendelkező ügyfelek a Magyar Posta hálózatában, miután a Magyar Posta Zrt. és az Erste Bank üzletfolytonossági megállapodást kötött - értesült a Napi Gazdaság Online. Mint arról korábban beszámoltunk, a Posta megkésett az Erstével idén lejáró szerződések megújításával, mint ahogy időkorlátba ütközött azzal kapcsolatban is, hogy új szolgáltató partnert válasszon magának - az őszi megkereséskor a potenciális partnerek leghamarabb 2013. június végére lettek volna képesek a postahelyek bemigrálására. Ráadásul a korábban potenciális partnernek kikiáltott OTP Bankkal is megszakadtak a tárgyalások - sokan egyébként sem értették, hogy miért épp a legnagyobb bankkal, lényegében - a takarékok mellett - fő ellenlábasával szeretne együttműködni a Posta. Egyesesek szerint az OTP-Posta kettős akár versenypolitikai kérdéseket is felvetett volna. Az Erste ugyanakkor folyamatosan jelezte, hogy kész a korábbi együttműködés fenntartására, s az ügyfelek érdekeit figyelembevéve az új megállapodás megszületéséig hajlandó a megállapodás meghosszabbítására.

Természetesen az Erste emellett meg kellett, hogy tegye azokat a lépéseket, amelyek az esetleges váltás esetén az ügyfeleinek postahivatalok nélküli mind teljesebb körű kiszolgálását lehetővé teszi. Ennek tudható be, hogy a bank megállapodott a Takarékbankkal és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel arról, hogy az Erste-ügyfelek (a postaszámlás ügyfelek a bank ügyfelei) az Erste bank automatáival megegyező áron vehetnek fel pénzt a takarékszövetkezeti ATM-ekből. A megoldással az Erste jórészt áthidalta azokat a nehézségeket, amit a Posta, mint partner esetleges jövőbeli kiválása okoz.

Miután a pénzügyi szolgáltatói engedéllyel rendelkező Magyar Posta a napokban saját befektetési céget alakított, várható volt, hogy a mostani megoldás nem terjed majd ki a befektetési termékekre. A mostani bejelentés szerint az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta Zrt. közötti együttműködési megállapodás megszűnik.Az Erste (és a Posta) e tekintetben is az ügyfélérdeket tartotta szem előtt, ezért - bár a befektetési termékek esetében a forgalmazói hely változását akár egyik napról a másikra meg lehet változtatni - csak február elsejétől távoznak a postahivatalokból az Erste termékei - az értékpapír-számlával rendelkező postai ügyfeleket 2013. február 1-jétől kizárólag az Erste Bank országos fiókhálózatában szolgálják ki. A Postákon a jövőben már a posta saját befektetési termékei lesznek majd kaphatóak.