Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az Origónak adott interjúban. Arra a felvetésre válaszolta ezt, hogy Gyurcsány Ferenc korábban szűk körben azt mondta, nem Orbán Viktortól, hanem Csányi Sándortól kell félteni a demokráciát, Lázár János pedig az országot polip módjára behálózó, magyarnak tűnő bank vezetőjéről beszélt. Csányi Sándor azt mondta, semmilyen hatalmat nem akartak megszerezni, ennek érdekében semmilyen struktúrát nem építettek fel.

Arra a kérdésre, hogy mindig ügyelt arra, hogy mindenkivel jóban legyen - hiszen az első Orbán kormány bukása után az OTP-ben talált munkát Pintér Sándor és rövid ideig Simicska Lajos is, a legutóbbi kormányváltás után pedig oda ment Oszkó Péter és Benedek Fülöp volt államtitkár is, Csányi Sándor azt mondta, ez nem azért történt, mert jóban akarnak lenni valakivel. Úgy fogalmazott, nagyon rossz gyakorlat alakult ki, a kormányváltások idején sok szakember kerül utcára, keres munkahelyet. Ezek közül a szakemberek közül válogattak, természetesen figyelembe véve, hogy azokban az időkben, amikor pozícióban volt, ki mennyiben segítette a szektor munkáját.

Negatív hatása lesz annak, ha a bankadó hosszú távon fennmarad

Arra a kérdésre, hogy a különböző miniszterek kinevezésekor lát-e olyan törekvést, hogy a miniszterelnök egyensúlyozni akar két fontos gazdasági erőközpont, közte és Simicska Lajos között, Csányi Sándor azt mondta, nem lát ilyet, és a kérdést sem érti. Azt mondta, Simicska Lajossal neki semmiféle összeütközése nem volt, az érdekeik nem keresztezik egymást. Egy másik kérdésre válaszolva azt mondta, tőle független a kormány. Sok dolog van, amiben Orbán Viktorral azonos véleményt vall, de van néhány, amiben nem értenek egyet. Arra a kérdésre, hogy szövetségként vagy versengésként írná le kettőjük viszonyát, Csányi Sándor azt mondta, ő egy egyszerű bankelnökként nem minősítheti magát a miniszterelnök szövetségeseként - szövetségek ugyanis azonos rangú felek között vannak. Ilyen értelemben nem lehet szövetségről beszélni, de ellenséges viszonyról sem - tette hozzá az üzletember.

Beszélt arról is, gazdasági vonatkozásban történt néhány szokatlan lépés, de a kormányváltás után a különadókon kívül nem volt elképzelhető más komoly esély a költségvetés fél éven belüli szanálására. Negatív hatása lesz annak, ha a bankadó hosszú távon fennmarad, a bankszektor ugyanis jelentősen meggyengül - és lassan már itt tart a helyzet. A bankok helyzete előbb-utóbb gátja lehet a növekedésnek.

A beruházások alapoznák meg a növekedést, de ebben nincs előrelépés

Azt mondta, a költségvetés problémáját gazdasági növekedéssel és az állami kiadások további csökkentésével lehet kinőni. Beszélt arról is, a legnagyobb veszély a beruházások terén van, ahol nem látszik pozitív változás, pedig ez alapozná meg a fenntartható gazdasági növekedést.

Beszélt arról is, külföldi cégvezetők most kicsit kiszámíthatatlan helynek tartják Magyarországot, kialakult egyfajta bizalmatlanság, a bizalmat újra kell építeni.

A céges végtörlesztés nem jön számításba

Csányi Sándor szerint a jegybank által meghirdetett program tud segíteni, különösen a kisebb magyar cégeken. Azt nem tudja, hogy az árfolyamgáttal mi a probléma. Az önkormányzati adósságkonszolidációról egy hónapon belül zárják le az egyeztetést, ezért nem beszélt a részletekről. Azt gondolja, összességében ebből az önkormányzatok jönnek ki a legjobban. A céges végtörlesztés szerinte nem jön számításba.

Az OTP jövőjével kapcsolatban elmondta, szeretnénk növelni a piaci részesedésünket ott, ahol jelen vannak, de keresnek új piacokat is, messzebbre néznek, mint a régió. Az MKB átvilágítását nem erősítette meg.