Bár a felszámoló még nem tette közzé a Herz Szalámigyártó Zrt. értékesítési pályázatát, a Pick-Délhús-csoportot is magáénak tudó Csányi Sándor, egy elsősorban német befektetőket tömörítő csoport, valamint a Román Gyula húsipari vállalkozó cégeit felvásárló Penta kockázati tőkebefektetési társaság is jelezte már vásárlási szándékát - írja a lap.

Utóbbi magában foglalja a Debreceni Hús Zrt.-t, a szolnoki Szole-Meat Kft.-t és a békéscsabai Csaba-Hús Kft.-t is, Debreceni Group (DG) néven. A DG a Carnibona Holding tulajdonában van, efelett az irányítást a Penta végzi.

A vállalatnál termelés már nem folyik, s dolgozó is alig maradt, az elbocsátási folyamat a napokban ért véget. A felszámolás elindulásakor meglévő 12 tonnás árukészlet egy-két tonnára csökkent, ennek eladása az egyetlen árbevételi lehetőség jelenleg.
A Népszabadság szerint eredetileg júliusban hirdették volna meg a vagyonelemeket, de abban bízva, hogy többen is jelentkeznek, mostanáig vártak.

A vállalat tavaly 7,1 milliárd, 2007-ben 8,8 milliárd forint árbevételt produkált.