Csodák pedig vannak: előbukkantak a kettős tarifák

Mégis megoldható, hogy a biztosítók régi ügyfelei megismerhessék azokat a kötelező-ajánlatokat, amiket a társaság az új belépőknek kínál.
NAPI Online, 2006. november 24. péntek, 08:34
Fotó:

Néhány napja az internetes alkuszcégek még azt mondták, technikailag kivitelezhetetlen, hogy a hűséges ügyfél láthassa, új belépőként mennyit kellene társaságánál fizetnie, azaz nyerne-e valamit a felmondással és az újrakötéssel, mára azonban a netrisk.hu portál mellett már a clb.hu és a biztositas.hu is lehetővé teszi az összehasonlítást. Az eredmény a Népszabadság vizsgálódása szerint általában pár ezer forintos eltérés, de a lap talált példát arra is, hogy valaki biztosítóváltás nélkül, egy egyszerű újrakötéssel is meg tudná spórolni éves díjának csaknem felét, így érdemes rászánni néhány percet az összevetésre. Ezt csak három társaságnál (K&H Biztosító, TIR, KÖBE) felesleges megtenni, ezeknél ugyanis biztosan nem nyer semmit az újraszerződő. A NAPI Gazdaságból kiderül, hogy az internetes alkuszok szerint egyébként a kampányidőszak első felében a legtöbb szerződést az Allianznál és a Generalinál mondták fel, rajtuk kívül a K&H és a Posta látszik az átigazolási időszak nagy vesztesének. A legtöbben a Köbét, az Uniqát és a Signalt választják új biztosítójuknak.

HOZZÁSZÓLÁSOK