Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A céget a piacon a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. holdudvarához sorolták, és ezzel hozták összefüggésbe a bedőlését - jegyzi meg cikkében a lap.

A 2010-ben alapított Pannon Nívó gyorsan növekedett, árbevétele négy év után megközelítette a 9 milliárd forintot, több mint egymilliárd forint nyereséget termelt, amiből 2014-ben még 700 millió forint osztalékfizetésről dönthettek a tulajdonosok, a cégbejegyzés szerint Hordós Zoltán és Korpás Rudolf.

Ehhez képest jelentősen visszaesett a cég teljesítménye tavaly: 5,8 milliárd forint árbevételt és fennállása óta először veszteséget, 635 millió forint mínuszt mutatott ki. Idén februárban csődeljárást kért maga ellen a Pannon Nívó, de az eljárás eredménytelenül zárult. A csődeljárást a bíróság még augusztus végén megszüntette - olvasható a lapban. A felszámolási eljárása október végén indult el.