Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A négy dél-alföldi megyét vízzel ellátó közműcég, az Aföldvíz szakszervezete szerint az utóbbi évek kormányzati intézkedései, a rezsicsökkentés, a közműadó és a felügyeleti díj miatt nem jut pénz béremelésre. Sőt, az 1200 főt foglalkoztató vállalat csődközeli helyzetbe került - derült ki az ATV Hiradója riportjából.

Miskéri László az Alföldvíz szakszervezet titkára szerint a víziközműveket érintő problémák ágazati jellegűek.

Holoda Attila volt energiaügyi helyettes államtitkár az ATV-nek elmondta, hogy az egységesen bevezetett rezsicsökkentés a víziközmű cégek gazdasági ellehetetlenülését eredményezi, ami végső soron a fogyasztókat érinti majd rosszul. Ha elmaradnak a szükséges karbantartások a kikényszerített költségcsökkentések miatt, sérül az ellátás biztonsága - mondta.

Az ATV szerint az ivóvizek jelentős része az 50-60 éve létesített azbeszt cementcsöveken fut keresztül, a korrodálódás miatt pedig nem ritka a 30-40 százalékos vízveszteség sem. A Megyei Jogú Városok Szövetségének jelentése szeirnt 3000 milliárd forintra lenne szükség a következő 15 évben a víziközművek felújításához.

Az ágazat problémáiról az Alföldvíz dolgozói már három levelet küldtek Orbán Viktornak, a negyediket személyesen vitték el a Miniszterelnöki Hivatalba. Az ATV szerint a petíciójukat végül átvették és ígéretet kaptak arra, hogy hétfőn az illetékes államtitkárság az érintett szakszervezetekkel a vízügyi ágazatot érintő problémákról tárgyal velük.