Így a takarékok 2016 januárja óta így összesen 5065 darab családi otthonteremtési kedvezményre (csok) vonatkozó kérelmet fogadtak be 16,748 milliárd forint összegben.

Az új lakás építésére vonatkozó kérelmek aránya - elsősorban a csok feltételeinek kedvező módosítása és a lakásépítések felfutása miatt - 30 százalék fölé emelkedett. Legnagyobb mértékben, 17 százalékkal a három vagy több gyermek után benyújtott igénylések száma és összege bővült.

A Takarék Csoport által idén január óta befogadott igénylések száma és összege szeptemberben 16, illetve 21 százalékkal, októberben pedig további 13, illetve 14 százalékkal nőtt havi összevetésben, míg a támogatás iránt érdeklődő ügyfelek száma október végén elérte a 36 ezer főt.

Az új lakásokra vonatkozó igénylések száma és összege a használt lakásokét meghaladó mértékben (+14 százalék) bővült, míg a használt lakásoknál az emelkedés 12, illetve 13 százalék volt. A takarékok által 2016-ban befogadott 5065 igénylés közül 1639 darab vonatkozott új lakásra, 11,064 milliárd forint összegben, míg használt lakás vásárlására és bővítésre összesen 3426 darab igénylést fogadtak be 5,684 milliárd forint értékben.

A három vagy több gyermek után a benyújtott igénylések száma és összege 17, míg az egy- és kétgyerekesek igényléseinek száma 10 százalékkal nőtt.

A Takarékbank Zrt. várakozása szerint a kedvező csok-feltételek és az egyéb, az otthonteremtést támogató kormányzati intézkedések, a lakáspiac dinamikus felfutása, valamint a lakosság jövedelmi helyzetének javulása nyomán folytatódhat a csok-igénylések és érdeklődések számának bővülése, akárcsak a csok mellé felvett hiteleké is emelkedhet.