A szakember hozzáteszi: „A jelenleg kidolgozás alatt álló, várhatóan szeptember közepén érvénybe lépő banki magatartási kódexre egy jól működő piacgazdaságban nincs szükség. Az ilyen piacokon ugyanis, az alapvető banki üzleti etika elvei szerint, a hitelintézetek csak a közgazdaságilag is indokolható költségeket hárítják át az ügyfeleikre."- áll a cég közleményében.


Rajné Adamecz Ildikó szerint indokolt, hogy a bankok szerződést módosítsanak és emeljék a törlesztő részletek mértékét, amennyiben azt forrásoldali költségváltozások - például a jelentősen emelkedő jegybanki kamatszint, vagy a devizahitelek esetében drasztikusan gyengülő forintárfolyam - indukálják. Véleménye szerint ugyanakkor elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy egyes piaci szereplők a megemelkedett humánerőforrás, illetve marketing költségeikre hivatkozva módosítsák egyoldalúan a hitelszerződéseket. Az ilyen működési típusú költségeket ugyanis a bankoknak a kapott és fizetett kamatbevételek különbségéből kell fedezniük. A működési költségek áthárítása helyett, hatékonyságjavító, racionalizáló intézkedéseket kellene végrehajtaniuk.


„Véleményem szerint nem elsősorban önkorlátozó magatartási kódexre, hanem a hitelesek érdekében hatékonyan fellépő és széles jogkörrel rendelkező, független fogyasztóvédelmi szervezetre lenne szükség. Ennek a független fogyasztóvédelmi szervezetnek kellene elérnie, hogy a hitelintézetek és egyéb pénzügyi vállalkozások a jövőben sokkal alaposabb és közérthetőbb tájékoztatást nyújtsanak az ügyfeleknek, annak érdekében, hogy azok képesek legyenek felmérni saját pénzügyi tehervállalási képességeiket. Szintén a fogyasztóvédelem feladata lenne szabályozni az ügyfelek bankváltási szándékának megkönnyítését: a nehéz helyzetben lévő hiteleseknek sok esetben alternatívát jelenthet, ha egy másik bank, más feltételekkel, átvállalja finanszírozásukat, ám erre jelenleg csak magas felárakkal van lehetőségük" - fejti ki Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte partnere.


„A kockázatelemzési rendszerek és hitelbírálati folyamatok szigorodásával párhuzamosan szükség lenne egy olyan központi információs rendszer létrehozására is, amely megbízható tájékoztatást nyújt az ügyfelek valamennyi hiteléről és kezességvállalásáról annak érdekében, hogy a bankok hiteles információk alapján, felelős hitelezési politikát folytathassanak." - mondja Rajné Adamecz Ildikó.


„További kérdés a magatartási kódex bevezetése kapcsán, hogy az abban foglalt alapelveket a bankok mellett, az egyéb pénzügyi vállalkozások is magukénak vallják-e. Az egyéb pénzügyi vállalkozások fő tevékenysége is a jelzáloghitelezésre, hitelközvetítésre, lízingre és faktoringra terjed ki, így ezek is módosíthatják egyoldalúan a hitelszerződéseket. Véleményem szerint elősegítené a piaci transzparenciát, és az ügyfelek számára is nagyobb biztonságot jelentene, ha a pénzügyi közvetítő vállalkozások is igazodnának a magatartási kódex alapelveihez" - teszi hozzá a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere, Rajné Adamecz Ildikó - áll a BDO közleményében.