Átlagosan 1,2 millió forint támogatást igényeltek eddig a csokra pályázók, a folyamatban lévő kérelmek körülbelül negyede budapesti, míg a többi nagyjából egyenletesen oszlik el országszerte - derül ki az Erste Bank legfrissebb, a bankfióki tapasztalatokat összegző kimutatásából.

Leggyakrabban két gyermekre vonatkozóan vesznek igénybe támogatást az ügyfelek - legyen szó akár meglévő, vagy vállalt gyerekről -, valamint B vagy annál rosszabb energetikai besorolású, 80-160 négyzetméterig terjedő hasznos alapterületű ingatlanra.

Az esetek túlnyomó részében lakásvásárlási céllal igénylik az ügyfelek a támogatást - ezen belül körülbelül azonos a lakások és a családi házak aránya -, miközben eddig nagyon alacsony azon igénylések száma, amely lakásépítéséhez, vagy bővítéséhez lett benyújtva.

A csok-kérelmek többségéhez hiteligénylést is indítottak, így elmondható, hogy az állami támogatás a lakáscélú hitelfelvételi kedvet is jelentősen élénkítette - állapította meg Tenke Gábor, az Erste Bank Zrt. lakossági termékfejlesztési igazgatója. A folyamatosan erősödő érdeklődés mellett a bankfiókok arról számoltak be, hogy a kérelmek körülbelül ötödét kellett elutasítaniuk, mert az igénylők nem feleltek meg a jogosultsági feltételeknek.

A banki ügyintézők visszajelzései szerint sok esetben jelentett problémát az ügyfelek számára a csok-igényléshez a jogszabályok által előírt dokumentáció megfelelő, egyidejű bemutatása. Gyakran előfordult ugyanis, hogy mire az egyik szükséges dokumentumot, igazolást be tudták szerezni, addig a másik elfogadhatóságának határideje lejárt.

Erre mindenképp figyelni kell, hiszen a bank a kérelmet csak hiánytalan és érvényes dokumentációval tudja befogadni. Az OEP és a NAV együttes adóigazolásának például a befogadáskor legfeljebb 15 naposnak kell lennie - hívjt fel a figyelmet Tenke. Szintén fontos szempont a jogszabály szerint meghatározott határidők szem előtt tartása: ilyen például, hogy az adásvételi szerződés megkötésétől számított legfeljebb 120 napon belül van lehetőség a csok-kérelem benyújtására, valamint további szabályok érvényesek az építési engedély, vagy a használatbavételi engedély dátumára is.

Az Erste Bank tapasztalatai szerint rengeteg kérdés érkezik az ügyfelektől a meglévő lakástulajdonnal kapcsolatban, hogy azzal együtt igénybe lehet-e venni a csokot. Itt alapvetően az az előírás, hogy akkor lehet a támogatásért folyamodni, ha nincs lakástulajdona vagy lízingbe vett lakása az embernek, illetve nem bérel önkormányzati lakást. De vannak kivételek, ilyen például, ha az igénylőnek együttesen legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányada van, amely tulajdonközösség megszüntetése, vagy öröklés útján került a tulajdonába, vagy ha több, mint két éve öröklés vagy ajándékozás útján úgy jutott egy haszonélvezettel terhelt ingatlanhoz, hogy a haszonélvező a lakásban lakik - mondta Tenke. A lakástulajdonnal kapcsolatos kérdésekre az Ersteotthon.hu honlapon is találnak választ az érdeklődők.

Visszatérő kérdés az ügyfelek részéről, hogy a korábban eladott ingatlan árából befolyt összeget milyen mértékben kell beforgatniuk az új ingatlan vásárlásába, ha csokot igényelnek. A támogatás nyújtásának feltétele, hogy az igénylő és az együtt költöző a bekerülési költség vagy a vételár kiegyenlítésére használja fel a csok-igénylését megelőző 5 éven belül értékesített lakásának, illetve lakás tulajdoni hányadának az eladási árát is, tehát a teljes összeget. Ez azonban csökkenthető, ha az értékesítésből befolyó összegből valamilyen önkormányzati vagy munkáltatói támogatást fizettek vissza, vagy ha ebből az összegből végtörlesztették az adott ingatlan vásárlására vagy építésére felvett hitelt - mondta Tenke.