Csomaglopások: újabb reptéri munkást hallgattak ki

Újabb reptéri dolgozót vett őrizetbe a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a poggyászkifosztásokkal összefüggésben - tudta meg a Magyar Nemzet.
Domokos László, 2018. február 22. csütörtök, 08:05
Fotó: Pixabay

Ezúttal nem egy rakodó beosztású, hanem egy eszközkezelő munkakörben tevékenykedő személyre vetült gyanú, aki a Celebi földi kiszolgáló társaság alkalmazásában áll - írta a napilap.

A Celebi arról számolt be, hogy a rendőrség kedden kihallgatta egyik eszközkezelőjüket, aki később szabadon távozhatott. Az eszközkezelők elsődleges feladata, hogy a repülőgépek kiszolgálására szolgáló járműveket - az utaslépcsőt vagy a hidat, illetve a poggyászok mozgatására szolgáló kocsikat - kezeljék, de sok esetben részt vesznek a táskák rakodásában is.

A cég az újabb rendőrségi intézkedéstől függetlenül kiadott tegnap egy hosszabb közleményt is, ami szerint szorosabb együttműködést sürgetnek a repülőtéren szolgáló más társaságokkal a poggyászkezelés biztonságának javítása érdekében.

A Magyar Nemzet repülőtéri forrása szerint ugyanakkor már nem csak kétkezi munkások, hanem legalább egy középvezetői szintű beosztott is felkeltette a rendőrség érdeklődését - állítólag egy terhelés- és súlypontszámító tisztről van szó.

Kép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK