Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kecskeméti Törvényszék cégbírósága elrendelte az Omega Zeneműkiadó Rt. kényszertörlési eljárását, miután a 2012. december 10-én jogerőre emelkedett végzésével törvényességi felügyeleti jogkörében a céget megszűntnek nyilvánította, mert nem állította helyre a törvényes működését − áll a Cégközlönyben. Akinek van valamilyen követelése a céggel szemben, azt augusztus 5-től (a kényszertörlési eljárás elindulásától, illetve a közzététel napjától) számított 30 napon belül jelentheti be a cégbírósághoz.

A cégadatok szerint a társaságnak az elmúlt tíz évben nem volt árbevétele, a saját tőkéjét elvesztette, a 2012-es tevékenységet záró mérlege szerint közel 400 ezres tartozása van. (A nem működő cégeket 2012-től kényszertörlési eljárással törli a cégbíróság.) Az rt. adószámának törléséről az adóhatóság 2012 februárjában hozott határozatot (nem jogerős), adótartozás miatt pedig 2013 februárjában indult végrehajtás ellene.

Az Omega Zeneműkiadó Rt.-t 1999. áprilisban jegyezte be a cégbíróság 20 millió forint alaptőkével, alapítója az Omega együttes tagjainak tulajdonában lévő − azóta megszűnt, 2006-ban végelszámolt − Omega Koncert Kft., a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Rt. és az Omega együttes tagjai voltak − derül ki a Céginfo.hu adataiból. A hatályos cégadatok szerint a társaság tulajdonosa 41,67-41,67 százalékos befolyással az Omega Koncert Kft. és a Quaestor Zrt.

Kép: A nagyobb méretért kattintson!

Fricskának indult az Omega Rt.

Az Omega Rt. létrehozása egy fricska volt arra a vadkapitalizmusra, ami a rendszerváltás után, a kilencvenes években betört Magyarországra, alapításának elsődleges célja az 1999. szeptemberi, több száz milliós költségvetésű Népstadion-koncert megszervezése és finanszírozása volt, aminek a neve is Omega-KonceRT volt, nagy r-rel és t-vel − tudta meg lapunk Kóbor Jánostól, a többek közt Kossuth-díjjal is elismert, 51 évvel ezelőtt alakult Omega együttes frontemberétől, az Omega Rt. egykori vezérigazgatójától.

Az rt. részvényeit a rajongóknak kívánták "értékesíteni", azokat a koncertjegyen (amit 2−8 ezer forintért lehetett vásárolni) található "Omegakárpótlásijegy" egy Quaestor-irodában történő átadásával lehetett igényelni, ingyenesen, jegyenként egy darabot. A 100 forint névértékű törzsrészvényből legfeljebb 63 627 darabot kínált fel a rajongóknak az egyik tulajdonos, a koncertet szervező Quaestor-cég, az NS Koncertszervező Kft. A részvények Budapesti Értéktőzsdére való bevezetését azonban nem tervezték.

Kóbor János tudomása szerint összesen mintegy 30 ezer részvényt váltottak ki a rajongók. A koncert finanszírozásán túl az Omega Rt. saját műveik értékesítésével, valamint távlati célként tehetségek felkutatásával, más szerzők és műveik menedzselésével, kiadásával is foglalkozott volna, a nyereségből pedig osztalékot is fizettek volna a kisbefektetőknek.

Ezek azonban csak tervek maradtak, a zeneműkiadás ugyanis a kétezres évek elejére szinte teljesen megszűnt, mondta Kóbor, aki szerint más tevékenységgel nem akartak az rt.-ben foglalkozni. A társaságnak volt ugyan még egy kísérlete, az Omega Tv elindítása, de az sem volt hosszú életű. A kőbányai önkormányzat tévéjét vették volna át (a kísérleti adás elindult), Kóbor szerint azonban a sugárzás érdekében a "politikai szelekhez" kellett volna alkalmazkodni, de ebben nem kívántak részt venni.

Jön az Omega Alapítvány

Az Omega együttes a korábbinál szélesebb és nemzetközi tevékenységét ma már egy alapítvány keretében fogná össze Kóbor János. A szakemberek szerint egyszerűbb egy alapítvány létrehozása, mint a régi rt. feltőkésítése és újraindítása - tette hozzá az énekes. Az első ilyen megmozdulásuk az Omega oratórium koncertsorozata lenne, majd a 2014-re tervezett nagykoncertjük. Az oratórium-előadásokat templomokban tervezik, az első fellépés a bátaszéki kőtemplomban lesz (Kóbor családja Bátaszékről származik), amely jótékonysági koncert lesz, felajánlásokat várnak a templom tornyának helyreállításához. Oroszországban, illetve Kassán, Brassón és Kolozsvárt is tárgyalnak már ilyen koncertről.

A rajongók gyűjtik a részvényt

Az internetes fórumok szerint a rajongók ma már az együttessel kapcsolatos relikviaként tekintenek az Omega-részvényekre, amelyeket gyűjtenek − egy internetes hirdetésben idén augusztus elején is meghirdettek egy ilyen papírt.

A cégadatok szerint az Omega Rt. közgyűlése 2001 januárjában a zártkörűvé alakulásról döntött, megszüntette az igazgatóságát, s Kóbor Jánost vezérigazgatóvá nevezte ki. A cégadatokból az is kiderül, hogy Kóbor nem sokáig, május végéig töltötte be ezt a pozíciót, azóta Molnár Csaba, többek közt az Omega egykori koncertszervezője, menedzsere, a rendezvényszervező Omega Pro Bt. vezetője van bejegyezve vezérigazgatóként. Molnár tájékoztatása szerint ő adminisztratív feladatokat látott el, s 2004 óta nem vezérigazgató, de a módosítást az ügyvéd nem vezette át a cégadatokba. A még hatályos cégadatok szerint az Omega Rt. felügyelőbizottságának tagja az együttes tagjai közül Benkő László és Debreczeni Ferenc, valamint a Quaestor képviseletében Tarsoly Csaba.